Ez pedig bénítóan hat nemcsak a gazdasági hasznosításukra, de a környezetvédelmi felügyeletükre is. Most a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az Agrárminisztériummal és az erdészeti szakmai szervezetekkel együttműködve tájékoztatási kampánnyal is segíti az érintettek szakmai felkészülését.

Erre azért van szükség, mert a magyarországi magánerdők közel kétharmada osztatlan közös tulajdonban van, ami rendkívül megnehezíti a stabil gazdálkodást. Tovább ronthatja a helyzetet, hogy a magánerdők egynegyedén az erdőgazdálkodás elavult jogcímen, úgynevezett „erdőgazdálkodási megbízási szerződések” alapján folyik, de ezek a szerződések – az erdőtörvény átmeneti rendelkezése értelmében – csak legfeljebb 2021 végéig maradhatnak érvényben.

A magán erdőgazdálkodás szerveződési lehetőségeinek új alapokra helyezését szolgáló jogalkotási folyamat az erdőtörvény 2017. évi módosításával kezdődött meg, majd 2020 első félévében fontos új jogszabályok megjelenésével folytatódott. A változások közül kiemelést érdemel, hogy 2021. január 1-től erdő esetében is jelentősen leegyszerűsödik az osztatlan közös tulajdon felszámolása. A tulajdonosi igényekkel valamint az erdőgazdálkodás sajátosságaival összhangban álló új lehetőségekkel egészülnek ki továbbá a magánerdőkre alkalmazható földhasználati jogcímek. A háttérszabályok közül pedig kiemelendő, hogy az erdőgazdálkodás szakmaiságának növelése céljából a magánerdőket a továbbiakban – erdőgazdálkodási haszonbérlet, erdőgazdálkodási integráció és erdőkezelés jogcímeken – csak erdészeti szakmai vállalkozások használatába lehet adni. A szabályozás – az erdőbirtokossági társulatokról szóló törvény megújításával – várhatóan a közeljövőben tisztulhat le.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az Agrárminisztériummal és az erdészeti szakmai szervezetekkel együttműködve tájékoztatási kampányt szervez annak érdekében, hogy a változásokra mindenki időben felkészülhessen. Ennek keretében kiadványok készülnek, valamint személyes és online csoportos tájékoztató fórumokat is tartanak a szakmai szervezetek az érintettek számára.

Itt olvashatják el a jogszabályi változásokat.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelős országos alelnökét, Luzsi Józsefet Péller András kérdezte a tájékoztató kampányról és a hazai erdőgazdálkodásról.