Kiegyensúlyozottabbá válhat az új lakások piaca a legutóbb bejelentett változtatások eredményeként- derül ki az ingatlan.com elemzéséből. Ez egyrészt az állami támogatási rendszerben történő változások lehetséges piaci hatásait vizsgálta, másrészt bemutatja, hogy mennyibe kerülnek a kétgyermekes családoknak is megfelelő 60 négyzetméteres új lakások, azaz mekkora önrészre van szükségük az állami támogatású kedvezményes hitelösszeg mellett.

A kereslet és kínálat is élénkülhet

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta:

“Többen vághatnak bele új lakás vásárlásába, mert a kétgyermekes családok számára is elérhetővé válik a kedvezményes 10 millió forintos kedvezményes kamatozású hitel, a háromgyermekeseknél pedig 15 millió forintra emelkedik a hitellimit. A kínálatot pedig a kedvezményes lakásépítési áfára vonatkozó új szabályok élénkíthetik, mert az elmúlt hetekben az is kiderült, hogy a kedvezményes lakásáfa milyen feltételekkel alkalmazható 2019 után.”

A szakember szerint a kétgyermekes háztartások mellett várhatóan a legalább két gyermeket tervező családokat érintik kedvezően a változások. A kereslet bővülése miatt szintén jól járhatnak a társasház-építők, illetve a jövőbeli újlakás-vásárlók is, mert a kedvezményes áfa meghosszabbításával a kínálat a következő években is tovább bővülhet. Balogh László szerint a CSOK bővítése elsősorban a vidéki nagyvárosokban élő családoknak jelent nagyobb segítséget, mert ott olcsóbbak az új lakások, mint Budapesten. Azok is jól járhatnak a változással, akik viszonylag olcsó telkeket kínáló kisebb településen szeretnének családi házat építeni. Egyelőre konkrétumokat nem lehet tudni arról, hogy a sok esetben lakásfelújításra is használt lakástakarék-szerződések helyett milyen más korszerűsítési célú támogatás lesz elérhető, de az előzetes kormányzati nyilatkozatok alapján erre is születhet megoldás.

Hol, mennyi kell a 10 millión felül?

Az ingatlan.com elemzése szerint a 60 négyzetméteres új lakásokhoz átlagosan Békéscsabán alig több mint 6 milliót, Miskolcon 8,8 millió forintot és Kaposváron pedig 11,1 millió forinttal kell kiegészíteni a 10 millió forintos hitelt, ezekben a városokban viszonylag szűk a kínálat. A népszerűbb nyugat-magyarországi megyeszékhelyek közül Győrben és Szombathelyen 14-15 millió forintra van szükség. Székesfehérváron a 10 milliós hitelösszeghez több mint 21 millió forintot kell hozzátenni. A fővároshoz közeli Érden szintén több mint 20 millió forint kell ehhez, míg Budapesten ugyanez az összeg közel 36 millió forintra rúg.

Balogh László a kilátásokról szólva elmondta, a pontos piaci hatásokat majd akkor lehet bemutatni, ha a CSOK eddig bejelentett és várható módosításairól megjelennek a jogszabályok. Az biztos, hogy a kedvezményes hitelösszeg növelése a háromgyermekes családoknál, a kétgyermekeseknél pedig a 10 millió forintos támogatott hitel lehetősége olyanok számára is megoldást jelenthetnek, akik eddig a piaci kamatokkal nem tudtak hozzájutni a lakáshitelhez. A szakember kifejtette, hogy a támogatott hitelek engedélyezésekor a bankok ugyanúgy vizsgálják az igénylők hitelképességét mint eddig. A 25 évig fix és kedvezményes kamatozású hitelek törlesztőrészlete várhatóan alacsonyabb lesz, mint a piaci alapon nyújtott hitelek törlesztője.

“Emiatt pedig a bankok hitelbírálata során olyan igénylők is hitelhez juthatnak, akik eddig piaci alapon nem tudtak lakáshitelt felvenni.” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

Balogh Lászlóval Andor Attila készített interjút, amit a kattintás után meghallgathatnak: