A Közel-Keleten kialakult feszültségek Dubajt is érintik, ahol több magyar utazó rekedt a légi közlekedés korlátozása miatt. A járatok ugyan fokozatosan újraindulnak, de erősen csökkentett menetrenddel, ezért sokan más országokon keresztül próbálnak hazajutni.
Az Utazz velem Dubajba alapítója és a Dubai Most Naprakész Információ főszerkesztője szerint a kezdeti bizonytalanság után valamelyest nyugodtabb lett a hangulat, bár a pontos információk és az esetleges kártérítések kérdése továbbra is sok utast foglalkoztat.
A dubaji repülőtéren egyelőre nagy a bizonytalanság, ezért csak azoknak javasolják a kiutazást, akiknek járata már biztosan indul. Garbacz Dávid elmondta azt is, hogy a légvédelem működik, és a kezdeti riadalom után a helyiek többsége már biztonságosnak érzi a mindennapokat a városban.
Kecső Richárd interjúja.




