A báli szezon eseményei közül is ezáltal emelkedik ki, hiszen vendégei között üdvözölheti a hazai borászközösség elitjét, és itt kerül átadásra a pénzjutalommal járó Gál Tibor Emlékdíj. Az ötfogásos báli menüt hozzá illő válogatott borok kísérik, és a vacsorát követően további negyven tétel megkóstolására nyílik lehetősége a vendégeknek. Az eseménynek 2015. február 21-én az Intercontinental Budapest ad otthont.

Az eseményt szervező Winelovers csoport úgy állította össze a menüt kísérő borsort, hogy megjelenítse azokat a főbb bortípusokat, amelynek bemutatják a hazai borkultúra sokszínűségét. Így kerül a poharakba tradicionális készítésű pezsgő, olaszrizling, furmint, kékfrankos, vörös házasítás és tokaji aszú. 2015-ben a bál vendégbora a kadarka lesz.

Következzen néhány tétel az idei borsorból!

Garamvári Szőlőbirtok – Vincent Tokaji Furmint Brut

A tradicionális készítésű pezsgő alapanyaga a Tokaji borvidékről származó furmint. A 2011-es évjáratú bort huszonnyolc hónapig érlelték seprőn. A frissen degorzsált tétel a budafoki pezsgőpincészetben született meg, amelyet az 1897-es alapítású Palugyai pincében hozott létre a Garamvári család.

Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet – Cirkáló Olaszrizling 2013

A szőlőalapanyag a délnyugati fekvésű Csirip-tetőről, egy új telepítésű ültetvényről származik. A bort első töltésű, közepes égetettségű, zempléni tölgyből készített hordóban érlelték finomseprőn tartva január végéig. A bor neve onnan ered, hogy a Bujdosó fivérek a 70-es Pannónia Cirkálón vitorláztak.

Szent Tamás – Mád Furmint 2013

A pincészet Mád sorozatának első tagja volt a furmint, melynek célja, hogy a borvidék egyik legfontosabb szőlőfajtájára jellemző szerkezet és aromatika mellett megjelenítse a település határában húzódó ültetvények ásványos karakterét. A bort a letisztult végeredmény elérése érdekében acéltartályban erjesztették.

 

 

Dúzsi Tamás Pincéje – Szekszárdi Kadarka 2011

Kadarka, amely a Nagy Bödőről, Szekszárd keleti részéből származik. A bakművelésű ültetvény kora nyolcvan-száz év. A fermentáció nagy fakádban, nyílt erjesztéssel zajlott, ezt követően került nagy ászokhordóba a bor az érleléshez. A 2013. szeptemberi letöltést követően palackban érett a kadarka, amely kiemelten fontos szőlőfajtának számít a Szekszárdi borvidéken.

Takler Pince – Szekszárdi Kékfrankos Reserve 2012

E kékfrankos alapanyaga főként idősebb tőkékről származik, amelyeknek a Görögszó-, a Szenta-völgy-, a Gurovica-, a Strázsahegy- és a Decsi-hegy-dűlők adnak otthont. A szigorúan válogatott termésből tizennégy hónapig tartó, ötszáz literes, új magyar tölgyfa hordóban zajló érlelést követően született meg ez a komoly kékfrankos.

Gere Attila Pincészete – Kopar 2011

A pincészet ikonikus házasítása Villány és egész Magyarország egyik legismertebb bormárkája. A 2011-es évjárat 50% cabernet franc-ra épül, amelyet 40% merlot és 10% cabernet sauvignon egészít ki. A vörös házasítás érlelése 16 hónapig tartott, 60%-ban új barrique-ban és 40%-ban nagy ászokhordóban.

Disznókő – Tokaji Aszú 5 Puttonyos 2006

A 2006-os évjárat szerte az országban kiemelkedőnek számított. Örülünk annak, hogy ilyen időtávból is bemutathatjuk olyan minőségében, amelyre csak a tokaji aszú képes. A Disznókő Szőlőbirtok gyönyörű indián nyárról és napsütéses őszről számol be, amely lehetővé tette számukra a kifogástalan aszúszemek begyűjtését.