1909-ben a La Gazzetta dello Sport olasz sportnapilap szervezésében rendezték meg az első Giro d'Italia versenyt, amit az olasz Luigi Ganna nyert meg összetettben. Kezdetben szinte csak hazai versenyzők álltak rajthoz, ma már ez teljesen megváltozott. A tavalyi olasz körversenyt az ecuadori Richard Carapaz nyerte meg. Sőt, az sem számít ritkaságnak, hogy kétévente külső helyszínről indul a viadal, legutóbb Jeruzsálemből rajtolt a mezőny Olaszországtól távol. A 2018-as rózsaszín trikót a kenyai születésű brit Chris Froome szerezte meg.

Jövőre pedig Budapestről indul a mezőny, és magyar versenyzőknek is lehet esélyük rajthoz állniuk. A Giro-projekt szakmai vezetőjével a Giro d'Italia történetéről beszélgettünk Sportérték című műsorunkban, de szóba került a magyar körverseny, a Tour de Hongrie helyzete és kilátásai is.

A műsorvezető Imre Lőrinc.

 

 

 

Tavaly szintén külső helyszínen, Jeruzsálemben bonyolították le a rajtot,