Fotó: Nemzeti Sport
Fotó: Nemzeti Sport

Széles Sándor és Gyurta Danániel. Összeköti őket 3 világbajnoki, egy olimpiai bajnoki cím - és másfél évtized közös munka. Az utóbbi években több gond is adódott kettejük között, a mester alkoholproblémákkal küzdött. A riói olimpia előtt volt olyan időszak, amikor betegsége miatt több hónapon át nem tudott jelen lenni Gyurta edzésein, és végül nem is utazott el a Brazíliába. Miután Gyurta várakozáson alul szerepelt, Széles idehaza azt nyilatkozta, hogy a versenyzővel utazó edzőtársai megváltoztatták azt az edzésprogramot, amit ő állított össze.

Három napja aztán az olimpiai bajnok mellúszó bejelentette, hogy a felkészülését a továbbiakban nem a Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc, Virth Balázs hármas segíti majd, hanem egyedül Nagy József, aki augusztusban tért haza Kanadából, ahol kiemelkedő eredményeket ért el, olimpiai bajnok tanítvánnyal is dicsekedhet (Mike Barrowman).

Széles Sándor egy nappal a bejelentés után első rádiós nyilatkozatát a Sportexpresszben adta. A műsorban többek között szembesítettük Gyurta nyilatkozatával, miszerint nem ő hagyta el a mesterét, hanem az edző a versenyzőjét, mert nem tudta elvégezni a feladatát. Egy idősödő mester őszinte szavait halljuk.

Az interjú során Harle Tamás műsorvezető kérdezőtársa Dobor Dezső.