Lánya szerint Verebes József mondta ki először a hazai futballban, hogy a közönséget szórakoztatni kell, az unalmas meccsekkel pedig nem tud mit kezdeni a közönség. Az interjúban szó volt arról is, hogy Mezey György és Verebes József, a magyar futball két emblematikus edzője, az elején még barátok voltak. A BVSC-ben együtt fociztak, majd a Testnevelési Főiskolára is együtt jártak. Mindketten próbálkoztak a holland stílus meghonosításával a magyar futballban, viszont Verebes József ezt „verebesítette”.

Az 1986-os Mexikói Világbajnokság után Verebes Mezey Györgyöt kritizálta. Ekkortól datálódik az ellenségeskedésük. Verebes József szerint nem az Alpokban kellett volna felkészíteni őket és nem délben edzeni Mexikóban. A válogatott csapat ereje szerinte elfogyott.

Lánya mégis úgy emlékezett, hogy Mezey György nem az ellensége volt Verebesnek. Mezey György a híreszteléssel szemben tisztelte Verebes Józsefet.

Mészöly Kálmánnal ugyanakkor, már futballistaként is sok konfliktusa volt a Mágusként emlegetett edzőnek.

Már Kecskeméten is szerették edzőként a nézők Verebes Józsefet. Nem szerette viszont, ha beleszóltak abba, hogy kit játszasson. Ezért később is, sokszor volt konfliktusa. A Videoton után jöttek a sikerek. Az 1980-as években többször volt bajnok a Győrrel és az MTK-val. Kétszer volt szövetségi kapitány.

Legendásan tudta motiválni a játékosait. A két félidő közti szünetben elmondott beszédei sok mérkőzésnél hoztak fordulatot. Lánya szerint Verebes József egész pályafutása legnagyobb hibája az volt, amikor 1987-ben otthagyta az Olimpiai Válogatottat. Az a játékosok karrierjét is tönkretette.

Verebes Krisztina beszélt arról is a Sportexpresszben, hogy apja nehezen viselte a Honvédból való elküldést 8 mérkőzés után. A ’90-es évek elején elvégeztették vele a Pro Licence-t, ami ma már kötelező az edzőknek. Verebes Krisztina szerint azonban a rendszerváltás után két világ közé szorultak a korábbi szakvezetők. Ezért apja már nem kapott munkát első osztályú csapatoknál. Verebes József viszont az alacsonyabb osztályú csapatoknál is imádott dolgozni.

A „Mágusnak” a Quaestor-ügy után kezdődött a leépülése, mert a győri futball is lesüllyedt. Lánya szerint apja úgy érezte, hogy amiért ők dolgoztak, az nulla lett. Ezért depressziós lett, és ezután halt meg. A szurkolók közül sokan ma is Verebes Józsefet tekintik a győri futball szellemi atyjának. Azóta sem tért magához a Győr.