Nagy KárolyEzt csak azért jegyeztem meg, mert a kontinens jól érzékelhetően, még mindig a világ földrészeinek mostohagyereke. Amellett, hogy Maliban egy 47 áldozatot követelő véres merénylet volt, a nigériai légierő pedig véletlenül lebombázott egy menekülttábort, holott terroristacélpontokat akartak támadni, szóval mindezek közben Gambia is a polgárháború szélére sodródott. Mint ahogy már tegnap is foglalkoztunk vele, Yahya Jammeh gambiai elnök egyelőre nem adja át a hatalmat Adama Barrownak, a tavaly decemberi elnökválasztás győztesének. Ezért nemcsak helyi vezetők fenyegetőznek puccsal, hanem Nigéria, Szenegál és Ghána is katonai beavatkozást készít elő Gambiában. Nigéria 200 katonát, harci repülőket, hadihajókat és helikoptereket vezényelt Szenegálba. Ghána 205 katonát irányított a térségbe. A gambiai hadsereg vezérkari főnöke közölte: emberei nem fognak harci cselekményekbe bonyolódni a beavatkozó, külföldi fegyveres erőkkel. A beavatkozást kilátásba helyező országok hatóságai azt közölték: céljuk az erőszak megakadályozása Gambiában, és Adama Barrow elnökké való felesketésének biztosítása.

Nagy Károly jegyzete.