Egészen a 80-as évekig, az Opel Kadettig kell visszatekerni az idő kerekét, ha a Combo 5. generációjának ősét keressük. Az Opel először ebből a kompakt modellből készített puttonyost áruszállítót – avat be a részletekbe az Opel Magyarország kiskereskedelmi igazgatója, Tüttő László. A hátsó ablakok helyére lemezeket szereltek, a hátsó üléssor helyére rakódó felület került, illetve egy kicsit megemelték a kocsiszekrényt is. Ez a kombi Kadettra emlékeztető modell adta az alapot a puttonyosok fejlesztésére. Néhány nemzedékkel ezelőtt még mindössze 2 köbméteres raktérrel rendelkezett az akkor már a Corsa alapjain lévő kishaszonjármű, amíg a mai modell több, mint 4 köbméteres raktérrel rendelkezik. Egy biztos, hosszú utat járt be ez a kategória – hangsúlyozza a vezető. Először kombi személyautókra emlékeztetett, majd kimondottan munkaeszköz jellegük volt, kevésbé szem előtt tartva a vezető kényelmét, mostanában pedig egyre inkább személyautósak, és a praktikusság mellett számtalan kényelmi extrával felszereltek, ahogy a Combo 5. generációja is.

Az új Opel Combo sokféle változatban áll rendelkezésre: lesz köztük 4,40 méteres rövid, illetve 4,75 méteres hosszú kivitel – mindkettő két- vagy háromszemélyes fülkével –, és tágas, duplafülkés öt személynek. Teherbírása eléri az 1.000 kilogrammot, hosszú tárgyakat, például faléceket, csöveket pedig az opcionális, felnyitható „zsiráftetőn” lejtősen kidugva lehet elvinni. Érdekesség, hogy túlterhelésjelzővel is felszerelik az új modellt, ez gombnyomásra mutatja, hogy mennyi súlyt lehet még bepakolni a Comboba.

Számtalan praktikus extra is segíti a sofőrt. Az állandó tolatókamera menet közben „digitális visszapillantóként” működik, nagymértékben javítva a kilátást a zárt furgonból. Az utasoldali tükörben elrejtett másik kamera a holtteret szünteti meg, ami főképp városi forgalomban előnyös, például jobbra kanyarodáskor. De felszerelhető a Combo oldalvédelemmel is, hogy ne kelljen drága koccanásoktól, meghúzásoktól tartani a gépkocsi oldalfelületén.

Az új Combo személyautós technikáját a nyáron bemutatott Opel Combo Life-tól vette át. A legrövidebb utat modern, infotainment-rendszerek mutatják meg, a biztonságról számtalan légzsák és passzív biztonsági rendszer mellett sávtartó asszisztens, emelkedőn elindulási asszisztens, fáradtságérzékelő és jelzőtábla-felismerő is gondoskodik.

A riporter Andor Attila.