Simon Attila elmondta: a szilveszteri havazás jót tett a földeknek, de ez még nem elég. Az is fontos lenne, hogy a ne legyen túl fagyott a föld és el tudja raktározni a vizet.

A szakember szerint a piaci turbulencia sem segítette a mezőgazdaságból élőket, példaként említve a sertéshús árak jelentős csökkenését. Úgy látja: nagy kérdés lesz az is, hogy az Európai Unió hogyan dönt majd részben a dél-amerikai piacnyitás ügyében, amit most a felháborodás miatt elhalasztottak, és mi lesz a következő költségvetési ciklus agrárbüdzséjével. M. Szűcs Péter interjúja.
- Reggeli Monitor



