A péti Nitrogénművek tulajdonosa, Bige László a napokban úgy nyilatkozott a Trend FM-nek, hogy bár tavaly bővítették gyártókapacitásukat, nem kapták meg a szükséges hatósági engedélyeket, azok hiányában pedig nem tudnak teljesíteni. Mintegy 250 ezer tonna esett így ki a piacról, ennek pótlását a jelenlegi közel-keleti helyzet sem segíti.

A megkérdezett agrárszakértő szerint a hagyományos trágyázás már csak kis mértékben van jelen az agráriumban, 10 százalék áll szemben a műtrágya 90 százalékos felhasználási arányával. Simon Attila szerint az állati trágya és a komposztált zöld hulladék keverésével lehet tökéletes termőföldet kialakítani, amit muszáj pótolni. M. Szűcs Péter interjúja.