A szabadságolások és a turizmus élénkülése miatt a nyár kezdte a matricaértékesítés szempontjából is szezonnyitónak számít. Beszédes, hogy június első felében 20 százalékkal több e-matrica fogyott, mint május azonos időszakában. A NÚSZ Zrt. erre az időszakra időzítve továbbfejlesztette újdonságnak számító nagyvásárlói programját, amelynek köszönhetően nagy mennyiségben lehet elektronikus úton úthasználati jogosultságot váltani. A vállalkozások így elkerülhetik a sorban állást, a saját irodájukban ülve vásárolhatnak, úgy hogy akár több száz rendszámra nem kell egyesével megvenniük a matricát, ráadásul azokért utólag is fizethetnek.

„A szolgáltatást széles körben még meg sem hirdettük, máris hatalmas az érdeklődés. Eddig 80 vállalkozás csatlakozott a programhoz több mint 4500 autóval. Az intézkedéssel kettős a célunk, egyrészt az ügyfélszolgálatok leterheltségének csökkentését, másrészt az ügyfeleink elégedettségének növelését akarjuk elérni” – mondta Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója.

A szolgáltatás teljesen díjmentes, az azt igénylő vállalkozások saját ügyintézőt kapnak, a csatlakozó járműveik számára pedig nincs alsó vagy felső korlát.