A NÚSZ és az Alapítvány között létrejött megállapodás értelmében az ösztöndíjra a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának hallgatói a mentoraikkal együtt pályázhatnak. Legfeljebb három párost fognak témánként 900-900 ezer forinttal támogatni, négy hónap alatt részletekben folyósítva az összeget. Az ösztöndíj 75-25 százalékos arányban illeti meg a hallgatót és konzulensét. Fontos, hogy egy diák csak egy téma kidolgozására nyújthat be pályázatot, és egy oktató csak egy talentumot segíthet. A pályázatokat az Alapítvány kuratóriuma fogja elbírálni.

Mivel a program célja – a fiatal generáció támogatása mellett – a szakmailag releváns, friss ötletek becsatornázása az útdíjszedés rendszerébe, ezért a feldolgozott témáknak kapcsolódniuk kell az útdíjazás szakterületéhez. Érintve például a közlekedésinformatika, a díjpolitika, a közlekedésgazdaság vagy az infrastruktúrahasználat kérdéseit. A kiírók olyan magas szintű pályaműveket várnak, melyek szakdolgozatként, illetve diplomamunkaként is legalább jó minősítést érdemelnének.

„Kiemelkedő képességű hallgatók és mentoraik tudományos igényű munkáit kívánjuk díjazni, és a bennük rejlő szakmai potenciált kiaknázni. Az ösztöndíjprogram szervesen illeszkedik a vállalat Galamb József Támogatási Programjába, amelynek egyik fontos célkitűzése az innovatív kezdeményezések és a fiatal mérnöktehetségek felkarolása” – hangsúlyozta Bartal Tamás (a képen), az útdíjfizetési szolgáltató vezérigazgatója. Kiemelve, hogy a NÚSZ és a BME között egyébként is kiváló a kapcsolat, a társaság régóta patronálja a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar oktatási tevékenységét, a hallgatók kutatásait, szakmai gyakorlatát, szakdolgozat-, illetve diplomaterv-készítését.

Dr. Tóth János, az Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: az egyetemi kutatási feladatok és a gyakorlat sikeres egymásra találását bizonyítja a pályázat, amelynek eredményei a hallgatók és oktatók előremenetelét egyaránt szolgálják.