A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a SIP hazai koordinátora és tudatosságnövelő központja, oktatóinak feladata és célja az internet biztonságos használatának tudatosítása. 2017. II. félévében 146 alkalommal 489 tanórát tartottak, összesen 9683 felhasználónak. A nagy létszámú gyerekcsoportok – teljes gyereklétszám 8097 – mellett a szakembereknek 1586 szülőt és tanárt is sikerült elérniük, akiknek szintén tudtak hasznos és új információval szolgálni.

2017. II. félévében a SIP oktatói 85 budapesti és 61 vidéki helyszínre jutottak el. A gyerekek, szülők és pedagógusok minden településen nagy lelkesedéssel fogadták az oktatókat. Az előadások számos esetben kötetlen beszélgetésekké alakultak át, ahol a résztvevők saját tapasztalataikat osztották meg egymással.

A szakemberek Preszl Éva, a SIP oktatója által kifejlesztett „Lájkvadász” nevű társasjátékot is szívesen vitték magukkal a rendezvényekre, amellyel még könnyebben és közvetlenebbül tudták megszólítani a fiatal hallgatóságot. A társasjáték továbbra is nagyon népszerű a pedagógusok körében, hisz játékosan, kötetlen formában sok hasznos információt tudnak vele átadni a gyerekek részére.

2017. II. féléve során közel 100 társast ajándékoztunk térítésmentesen az ország különböző intézményeinek.

A játék továbbfejlesztett verziója is közkedvelt volt a nagyobb rendezvényeken, amelyet már nem csak az asztal mellett, hanem szabad téren, élőbábus megoldással is lehet használni.

A Safer Internet Program oktatói 2017. második felében több rendezvényen is részt vettek, így a nyár folyamán programozói táborokban, médiatáborokban, napközis táborokban, ahol több száz gyermekkel találkozhattak, de számos meghívást kaptak szabadtéri rendezvényekre is, mint például a Kőbányai Rendvédelmi Napokra, a Pozsonyi Piknikre, Egészség Napra vagy a Mobilitási Hétre. A Nyitott Bírósági Napok keretében jártunk már Szolnokon, Karcagon és Martfűn, ezen kívül a Vodafone Magyarországgal együttműködve több alkalommal is tartottunk nyereményfoglalkozást szülőknek és gyerekeknek a Back to School program keretében. Decemberben pedig a II. Adventi Jótékonysági Vásáron is részt vettünk. Ezzel együtt 2017 II. félévében összesen több mint 4 000 fő vett részt a SIP nyári kitelepülésein.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával tavaly szeptember 27-29. között rendezte meg Balatonalmádiban három napos, nemzetközi médiakonferenciáját („A média hatása a gyermekekre és fiatalokra”), melyen többek között a Safer Internet Program hazai és külföldi szakemberei tartottak előadást.