Az Építési és Közlekedési Minisztérium 51 év után első alkalommal alakítja át alapjaiban a hazai közlekedési szabályrendszert. A tervek szerint az új előírások nyártól léphetnek hatályba, reagálva a megváltozott közlekedési környezetre, a korszerűbb úthálózatra és a nagyobb teljesítményű járművek elterjedésére.

A SZI-TI 97’ autósiskola vezetője elmondta, a sebességhatárok módosítása indokolt, mivel a modern járműpark és egyes autópálya-szakaszok műszaki adottságai lehetővé teszik a gyorsabb, ugyanakkor biztonságos haladást. Újdonságként kerül be a KRESZ-be a cipzárelv is, amely a sávmegszűnéseknél tenné kötelezővé az egymás melletti, váltott besorolást. A KRESZ-reform az oktatási rendszert is érinti: megjelenhet a többi között a családtagi vezetés lehetősége. Szabó Istvánt Kecső Richárd kérdezte.