A vasárnap esti sorsoláson a Zeneakadémia versenyeinek hagyománya szerint a  legfiatalabb induló, a 20 éves ukrán bariton, Mikita Kijascsenko húzta ki az első fellépő sorszámát, aki Cheung Viola kínai szoprán lesz. A többiek betűrendben követik majd egészen az ábécé végéig, majd onnan elölről. Ez a sorrend az egész verseny alatt érvényes lesz. Marton Éva az eseményen köszöntötte a fiatal tehetségeket, hangsúlyozva: azt várja tőlük, hogy az előadandó műveket személyiségükön keresztül újrateremtve adják vissza az ihletett pillanatokat, hiszen azt már tudja, hogy az elődöntőbe került versenyzőknek gyönyörű hangjuk van. „Önök még fiatalok, karrierjük elején állnak, amit nyújtani tudok most, az a biztatás, hogy van jövőjük, ezért higgyenek önmagukban” – tette hozzá. Úgy fogalmazott: hisz abban, hogy ez a megmérettetés a következő lépés a versenyzők karrierjében, a díjak és a velük járó összegek lehetőséget adnak további tanulmányokra, pályájuk magasabb szintre emelésére.

Az első versenyzők már szombaton jelentkeztek a Versenytitkárságon, többen már próbát is tartottak. E célra a szervező Zeneakadémia biztosít zongorás tantermeket. Ezen felül mindenkinek lehetősége van egy úgynevezett akusztikai próbára is az elődöntőknek helyet adó Solti Teremben. További segítség, hogy aki nem hozott magával zongorakísérőt, annak biztosít a Zeneakadémia, valamint rendelkezésre állnak például kínaiul és oroszul beszélő hoszteszek is. Érkezéskor mindegyik versenyző az intézmény koronavírus-gyorstesztet végeztetett.

Az elődöntők műsora 32 Liszt-dalból és 88 opera 125 áriájából áll össze. A versenyzők egy Liszt-dalt, majd egy általuk választott áriát énekelnek a korábban megadott kettőből. A másodikat csak akkor adják elő, ha azt a zsűri kéri.

Mivel az egyik zsűritag, a neves orosz zenetanár, Larisza Gergijeva váratlan akadályok miatt csak hétfőn ér Budapestre, öt elődöntő lesz a tervezett hat helyett, az első így hétfőn este 6 órakor kezdődik. Az elődöntőkre a belépés ingyenes, a döntőre és a gálára pedig jegyek már kaphatók. Az események ezen felül internetes közvetítésben is megtekinthetők lesznek.