Az köztudott, hogy a GIRO Zrt. a Magyar Nemzeti Bank leányvállalata, az viszont kevésbé ismert, hogy már 1988-ban megalakult a cég 11 bank illetve az MNB közreműködésével. A tényleges működés elindulása 1994-re tehető, ekkor indult a bankközi klíring rendszer, ami dióhéjban a bankok közötti átutalások végrehajtását segítette - magyarázza Selmeczi-Kovács Zsolt. Akkor már a bankoknak könnyebb volt az átutalásokat egy központi szereplőn keresztül bonyolítani, korábban bilaterálisan, egymás között számolták el a bankok a tranzakciókat.

Ha az átutalások gyorsaságát nézzük, óriási már most is a különbség: „egészen 2012-ig, ha saját bankszámlánkról szerettünk volna egy másik banknál vezetett bankszámlára pénzt küldeni, akkor az egy éjszakai elszámolási rendszerben történt meg”- mondja a GIRO Zrt. vezérigazgatója. Vagyis a pénz a címzett számláján csak az azt követő munkanapon került jóváírásra. 2012-től három éven keresztül a napközbeni átutalási rendszerben, tehát banki nyitvatartási időben átlagosan két óra alatt kerültek jóváírásra az átutalások. 2015-től kezdve már tipikusan csupán egy óra volt ez az átlagos feldolgozási idő.

Ehhez képest az azonnali átutalási rendszer egy újabb hatalmas lépés, főleg azokhoz az időkhöz viszonyítva, amikor a bankokhoz még papíralapon érkeztek meg az átutalási megbízások, amit elektronikus módon továbbítottak a pénzintézetek a GIRO Zrt.-nek. Ha viszont a számlaszám, vagy a kedvezményezett neve nem stimmelt a megbízáson, akár hetekig is elhúzódhatott, amíg a címzett számlájára megérkezett a pénz.

Úton az elektronikus fizetési megoldások elterjesztése felé

A GIRO Zrt.-nél és a kereskedelmi bankoknál is jelentős fejlesztéseket igényel az azonnali átutalási rendszer bevezetése. A legfontosabb szabályokat Magyar Nemzeti Bank határozza meg rendeleti úton, a tényleges informatikai és operációs fejlesztést a GIRO Zrt. adja. A cég 2014-ben vált az MNB 100 százalékos tulajdonává azzal a céllal, hogy a pénzforgalmi területen minél több innovatív megoldást indítson el. Az azonnali átutalási rendszer kiépítése több milliárd forintos invesztíciót jelent. A kereskedelmi bankoknál pedig attól függ a beruházás költségoldala, hogy jelenleg mennyire modern számlavezető rendszert működtet az adott pénzintézet.

Selmeczi-Kovács Zsolt arról is beszélt, hogy jelenleg még egy folyamatban lévő fejlesztésről van szó, ezért nehéz megvonni a mérleget a bankok rendszereiről és azoknak az összehangolásáról. Annyi azonban biztos, hogy a tervek szerint jövő év januárjától hat hónapos tesztidőszak következik, mielőtt július elsejétől élesben is elindul a rendszer.

A GIRO Zrt. vezérigazgatója szerint az azonnali átutalási rendszer abban is segíthet, hogy a magyar lakosság még inkább átálljon az elektronikus fizetési megoldásokra. Jelenleg éves szinten 10-15 százalékkal növekszik az elektronikus úton indított tranzakciók száma, de még mindig az összes pénzforgalmunk 70-80 százaléka készpénzben realizálódik. Nemzetközi szakértők szerint az azonnali átutalás 2022 és 2025 között válhat az elsődleges fizetési csatornává. Magyarországon is hasonló a cél.