Az Egyesült Államok még 2006-ban tett panaszt először ez ügyben, a WTO pedig az USA-nak adott igazat, vagyis az európai kormányok éveken keresztül tiltott állami támogatásnak minősülő, kamattámogatott hitelekkel segítették az Aibus piaci terjeszkedését. 2016-ban az Európai Bizottság fellebbezett a döntés ellen, a mostani ítélet viszont már végleg pontot tehet az eljárás végére.

Az USA több milliárd dollárnyi kártérítést is követelhet, ugyanis az Airbus az európai kormányoktól kapott tiltott kölcsönök révén 11 milliárd dolláros kárt okozott a Boeingnek a szélestörzsű gépek piacán az elmaradt profitok miatt. Érdekesség, hogy pontosan ugyanilyen jellegű eljárás folyik az Airbus amerikai konkurense, a Boeing ellen is a Kereskedelmi Világszervezetnél. A WTO ugyanakkor csak ajánlásokat tehet, szankciókat nem szabhat ki.

Új konfliktus nőhet ki az amerikai-kínai kereskedelmi háború árnyékában

Az európai gazdaság számára természetesen nem az esetleges kártérítési összeg megfizetése jelenthet nagy problémát, hanem az a tény, hogy az Egyesült Államok most már teljes joggal vethet ki vámot európai partnereire. Szakértők szerint 10-20 milliárd dollár közötti európai termékre vonatkozhat büntetővám, köztük motorkerékpárokra, élelmiszerekre, ruházati-és luxuscikkekre. Tekintve, hogy a kínai-amerikai kereskedelmi háború összesen jelenleg 450 milliárd dollár értékű áruról szól, akár legyinthetnénk is erre a volumenre. A helyzet mégsem ennyire egyszerű.

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump már korábban is beszélt arról, hogy a jelenleginél magasabb vámokkal sújtaná az Európából érkező importautókat. Ezen a ponton Németországnak van leginkább félnivalója (és áttételesen Magyarországnak és több közép-kelet európai országnak is), ugyanis a németek jelentős mennyiségű gépjárművet exportálnak a tengerentúlra. Az Audit és a Mercedest gyártó Daimler, a BMW és a Volkswagen autóira jelenleg 2,5 százalékos importvám rakódik, ez akár a tízszeresére, 25 százalékra is felmehet.

Az Európai Unió természetesen hajlandó lenne tárgyalni az amerikaiakkal, akik eddig még nem jeleztek hasonló szándékot. Az Equilor üzletkötője, Ritók Lajos szerint lesz valamiféle megegyezés, ugyanakkor a negatív hírekkel és szcenáriókkal körbevett cégek már jelenleg is megisszák a levét a kereskedelmi háborús hangulatnak, méghozzá részvényárfolyam esés formájában.

A teljes beszélgetést itt hallgathatják meg. A műsorvezető Nagy Károly.