Idestova csaknem huszonöt éve, 1997. május 3-án döbbentette meg a sportéletet a technológiai fejlődés ereje. Ekkor a világ akkor egyértelműen legjobb sakkozója, Garri Kaszparov vereséget szenvedett a Deep Blue nevű szuperszámítógéptől. Egy évvel a derbit megelőzően Kaszparov még győzött a komputer korábbi, fejletlenebb verziója ellen, de tizenkét hónapra rá már fejet kellett hajtania a technológia előtt.

A technológiai fejlődés a mesterséges intelligenciának köszönhetően napjainkban óriási mértékben felgyorsult. Az MI teljesen átalakította a sakk világát – mondja Gara Tícia, nemzetközi sakknagymester. „Persze az alapszabályok nem változtak, de ma már elképzelhetetlen az a típusú felkészülés, hogy játszmalapokat, papíralapú jegyzeteket tanulmányozzanak és fejből elemezzenek a sakkozók.”

A felkészülés egy sakkversenyre ma már számítógépes elemzőprogramok használatával történik. A mesterséges intelligencia vezérelt szuperszámítógépek a nagymesterek számára a legjobb edzőpartnereknek számítanak. Az MI azonban, elterjedtsége ellenére, sokakban még mindig félelmet kelt – teszi hozzá Gara Tícia. Ennek oka, hogy hiába használjuk nap, mint nap a mesterséges intelligenciát, mégsem ismerjük igazán a működését.

Gara Tícia a nagyköveti szereppel elsősorban ezeknek a félelmeknek a lebontásához járulna hozzá, másfelől pedig a minél szélesebb körben történő ismeretterjesztést tűzte ki célul.

A teljes beszélgetést itt hallgathatják meg. Somody Evelin interjúja: