Jelenleg már 1,5 – 4 órán belül teljesülnek a banki átutalások, de csak hétköznap. Most 7.30 és 17.30 között írják jóvá a bankok az egymás közötti átutalásokat, hétfőtől péntekig. Óránként, összesen 10 elszámolási ciklus van a hazai pénzintézetek között. 2019. július 1-től ez a rendszer változik meg teljesen, mert a hazai pénzügyi szférában is bevezetik az azonnali átutalási rendszert. Iszály Mónika, a GIRO Zrt. projektmenedzsere a Trend FM-nek azt mondta, hogy 5 másodperc alatt teljesülnek majd a 10 millió forint alatti átutalások. Ez ráadásul nemcsak hétköznap lesz így, hanem hétvégén is, éjjel és nappal, az év minden napján. A szakemberek szerint egyértelműen vége lesz annak az időszaknak, amikor hosszan kellett várni az átutalások teljesülésére. A szakértő példaként azt mondta, hogy ha 20 másodperc után nem teljesül egy átutalás, akkor akár küldőként, akár kedvezményezettként, gyanakodhatunk arra, hogy valamiért azt a tranzakciót a bank nem fogadta be. Más a helyzet a 10 millió forint fölötti, vagy a csoportos átutalásokkal. Azokat főszabály szerint, továbbra is 1-4 órás időtartamon belül teljesítik majd a bankok.

A dán Nets informatikai rendszere teszi lehetővé a magyarországi, azonnali átutalási rendszer kiépítését, amely mind a GIRO Zrt-től, mind a kereskedelmi bankoktól és takarékszövetkezetektől jelentős informatikai fejlesztéseket kívánt. Jelenleg is tart ez a fejlesztés és a tesztidőszak, hogy jövő év július 1-től zökkenőmentesen indulhasson el a felturbózott átutalási rendszer. A gyorsabb átutalási rendszer kiépítésében a GIRO Zrt. tulajdonosát, a Magyar Nemzeti Bankot az motiválta, hogy nagyon sok alternatív fizetési szolgáltató kezd elterjedni a nemzetközi piacon. Példaként Iszály Mónika projektmenedzser az Ali Pay-t vagy épp a Facebook-ot említette, amelyek pre paid megbízásokkal működnek, és a bankok gyakorlatilag ezekből a tranzakciókból kimaradnak, emiatt pedig a hagyományos kereskedelmi bankok piaci veszítenek. A gyorsabb átutalási rendszer mellett szólt az is, hogy Magyarországon még mindig csak a fizetések 20-30 százaléka történik elektronikusan, és ennek arányát szeretnék a jövőben jelentősen növelni. Ráadásul az új generációknak már természetes igénye, hogy akár egy mobiltelefon segítségével tudjon fizetni. Az elektronikus fizetések terjedését segíti a remények szerint az is, hogy jövő év január 1-től a 20 ezer forint alatti utalásoknál eltörlik a tranzakciós illetéket. Iszály Mónikával, a GIRO Zrt. projektmenedzserével Nagy Károly beszélgetett. Itt hallgathatja meg a teljes interjút.