Augusztus 20-tól már kezdődik a megrendelések sűrűsödése – kezdte Bengyel Ádám – és novemberi-decemberi csúccsal tart egészen januárig. Mint mondja, nem állnak meg, ötszörös növekedést várnak a következő években.

Az észt modell

2012-ben alapították a céget hárman – mint a vezérigazgató elmondta „egy barátommal, és a barátom barátjával” – Domak Róberttel és Lányfalvi Péterrel. Ők ketten az ötletgazdák is, kint éltek, és látták, hogy ennek van piaca. Észtországban ugyanis népszerűbb a csomagautomata a házhozszállításnál is.

A Balti államokban nem újdonság, a hazai viszonylatban azonban még meglepő lehet Bengyel kijelentése, miszerint „minél fejletteb az e-kereskedelem, annál inkább szükség van a csomagautomatás kiszállításra, és annál kevésbé akarnak az emberek kiszállítást”. Ezt azzal magyarázta, hogy egyre többet rendelünk, így nem feltétlen fér bele a csomagokra otthon ülve várakozni, de ilyen szempontból még átmeneti országnak számítunk.

Hazajött, amikor mindenki elment

Bengyel Ádám Belgiumban élt, és a ma már konkurensnek mondható DHL-nél dolgozott. Elmondta, mikor hazajött és belevágtak, negyven tárgyalási körük is volt, nehezen akart összejönni a befektetői háttér. Végül a JEREMIE program – az EU 2007-ben indult kkv-kat támogató alapja – volt segítségükre az indulásnál. Majdnem három év kellett mire az ötletből működő szolgáltatás lett, de ehhez is az kellett, hogy a feltörekvő versenytársak megjelenése ellenére vállalják a rizikót.

Hatvankettő automatával indultak öt éve, most százötven van. Elsőként indultak beltéri csomagautomatákkal – egészítette ki Bengyel Ádám – ugyanis eddig csak kültéri automatákban gondolkoztak a cégek. Idénre már kétmillió csomag átfutását becsülik, a tavalyi 1,3 millió után. A vezérigazgató szerint bár erősítette a trendet a vírus, nélküle is várható volt a berobbanás. A cég máris kihasználja a jól jött időszakot és folyamatos hálózatfejlesztést tervez a jövőre is. Pontosabban a következő év végéig négyszász, majd további közel kétszázötven automata telepítését tervezik 2022 végéig.

Ha érdekli a Foxpost teljes sztorija, illetve hogyan tervezik a pandémia idején a terjeszkedést, itt meghallgathatja a beszélgetést.