Egyik legkedveltebb fürdővárosunk izgalmas fesztiválhelyszínné változik ezen a hétvégén. Idén már öt helyszínen, fürdőn belül és kívül, hét színpadon zajlanak majd az események. A helyszíneket összekötő utcán kézművestermékeket vásárolhatunk, neves bortermelők standjai marasztalnak kóstolóra.

 

 

A fesztivál gasztronómiai vonala különösen erős lesz ebben az évben. A gasztroszínpadon ismert séfek, zenészek, gasztrobloggerek mutatják be tudományukat, köztük Michelin-csillagos séf is akad.

A gasztroprogram hármas hívószava: hagyományos, helyi, egészséges ételek.Aki megéhezik – a hagyományos fesztiválételek mellett – halkülönlegességekkel és a cigány konyha fogásaival is csillapíthatja éhét.

 

 

A zenei felhozatal szintén ütős lesz: a Budapest Bar, az Ivan & The Parazol, az Irie Maffia, a Kiscsillag, az Intim Torna Illegál és a PASO szórakoztatja a közönséget.

A családbarát rendezvényre idősebbeket és fiatalokat egyaránt várnak, a kicsiket színpadi műsorokkal, kézműveskedéssel, kalandjátékkal igyekeznek megnyerni. A történelmi udvarba Mátyás híres fekete serege is ellátogat!

3 hely, amit látni kell a környéken!

 

Bükfürdő Thermal & Spa: Egy nap kevés arra, hogy kipróbáljuk mind a 34 medencéjét, számos csúszdáját és változatos szaunáit. Igazi családi vizes élményparadicsom egy hatalmas, árnyas parkban.

 

 

Kristály Torony: Különleges, kristályszerkezetű, háromszintes mászó- és akadálypálya, ahol minden generáció próbára teheti magát. A legbátrabbak 15 méter magasan csimpaszkodhatnak.

 

 

Jurisics Miklós Vármúzeum: Kiállítások, fegyertár, vármustrajáték segít megismerkedni a kőszegi vár hosszú történetével. Érdemes beiktatni egy előadást is a Várszínházban.

Élje át!

  • Sétáljon végig a bükfürdői Kneipp és Nordic Walking Park fél kilométer hosszú mezítlábas pályáján, átélve a természetes talpmasszázs üdítő hatását.
  • Keresse meg a geocaching multiköröket Bükön és Bükfürdőn, és gyűjtse össze az elrejtett szórészleteket!
  • Fedezze fel a Répce folyó menti tájat két keréken! Bükfürdőről végig kiépített kerékpárúton az ausztriai Locsmándig biciklizhet.


Infó: gyogybornapok.huvisitbuk.hu

A cikk a Magyar Turisztika Szövetség Alapítvány Ízes Magyarország című kiadványában jelent meg. A kiadvány főtámogatója: