A kis- és középvállalkozók sokszor érzik kiszolgáltatottnak magukat, hiszen a piac folyamatosan újabb és újabb kihívások elé állítja őket, nem könnyű a lépést tartani. Meg kell felelniük a folyamatosan változó gazdasági környezetnek, finanszírozási problémákkal és a bürokráciával küzdenek. Minden egyes ügyfélért harcolniuk kell, ráadásul a vásárlóik folyamatosan megújuló, hatékony és eredményes kapcsolatfelvételt várnak tőlük. Mindezt úgy, hogy megőrizzék rugalmasságukat, növekedjenek és még a költségeiket is alacsonyan tartsák.

A GR2-ben, a Gazdasági Rádió Gazdasági Reality műsorában nekik, vezetőiknek, tulajdonosaiknak szeretnék segítséget nyújtani üzleti vállalkozásaik értékének növeléséhez. Mindezt neves, nemzetközi tanácsadó cégek aktív közreműködése és szakértők támogatása mellett.

- „Ez nálunk is így van!” - „Ezen nekünk is túl kellene lépnünk!” - „Jajj, de jó, hogy nemcsak mi küzdünk ezzel!” - ezek a mondatok nem egyszer ugrottak be, miközben a GR2 elmúlt két évének adásait hallgattam.

A keddenként 16:30 és 18:00 óra között 14 héten át jelentkező, másfél órás, élő műsorban a tanácsadó cégek szakemberei és a tréninget vállaló cégvezetők egyszerre jelennek meg konkrét probléma felvetésekkel, az arra adható válaszokkal, mindezt úgy, hogy a hallgatók is új, vezetői ismeretekhez jussanak. Lehetővé tesszük, hogy bárki „belehallgasson” egy cégfejlesztési tréningbe. Mert hiszünk a GR2 által közvetített tudásban, amitől sikeresebb lesz az Ön vállalkozása is.

Vágjon bele, próbáljon ki valami újat!

Komáromi Balázs
főszerkesztő