Turai ÁdámTuray Ádám a Trend FM, a Reggeli Monitor című műsorában azt mondta, hogy százalékban kifejezve is sokat, nagyjából 10 százalékot gyengült az orosz rubel az elmúlt időszakban mind a dollárral, mind az euróval szemben. Az ING treasury értékesítési vezetője közölte, hogy 72-es rubel-dollár árfolyamnál már vélhetően az orosz jegybank sem lesz tétlen, és beavatkozik a fizetőeszköze védelme érdekében. Pár nap alatt 12-15 százalékot mozgott az orosz fizetőeszköz árfolyama.

A kőolaj árfolyama is sokat emelkedett az elmúlt időszakban, ez némileg tompította az orosz gazdaság számára a rubel gyengüléséből fakadó veszteségeket. Turay Ádám szerint a „WAR”, vagyis háború kifejezés beleégett a befektetők retinájába az elmúlt hetekben, akár a kereskedelmi, akár a valódi háborús veszélyekről legyen szó. Mindkét esemény óvatosságra intette a részvénypiaci befektetőket, és inkább a kőolaj felé hajtotta a spekuláns pénzeket.

Újra előkerültek a menekülőeszközök, így például az arany, és erősödött a japán jen jegyzése is. Csökkentek az amerikai kötvényhozamok is.

Az alumínium árában már nemcsak a vámtételek emelésének belengetése érződik, hanem az is, hogy az orosz nyerstermékek vásárlását megtiltották amerikai cégek számára. Ez a londoni tőzsdei árfolyamok megugrásában érzékelhető. Ez főleg a RusAl cég számára lehet rendkívül hátrányos.

Az ING munkatársa beszélt arról is, hogy a FED vélhetően tartja a kamatemelési ütemét, és idén 3 monetáris szigorítás várható az Egyesült Államokban. Az Európai Központi Bank még idén tarthatja az eszközvásárlási programját, és nem is várható kamatemelés 2018-ban, még az amerikai szigorítás ellenére sem. 2019 második felében lehet legkorábban szigorítás az európai jegybank részéről. Turay Ádámmal, az ING treasury értékesítési vezetőjével Nagy Károly beszélgetett a Reggeli Monitorban (még a nyugati hatalmak katonai, légicsapása előtt).