Csukás István Kisújszálláson született 1936-ban, ide járt elemi iskolába is. Az elemi és a háború után zeneiskolába jelentkezett, ahol hegedűművésznek készült. A zeneiskolában érettségizett, és noha gond nélkül felvették volna a Zeneakadémiára, végül mégis a jogi egyetemre iratkozott be, majd áttért a bölcsészettudományokra.

Csukás István életében döntő fordulatot hozott, amikor az egyik barátja beküldte néhány versét a Magyar Rádió diákköltők részére meghirdetett pályázatára, amivel első díjat nyert. Eleinte csak felnőtteknek írt. 1960-ban mások mellett Antal Imrével, Szokolay Sándorral és Kazimir Károllyal megalakította a Fiatal Művészek Klubját ami a hazai művészellenállás egyik legjelentősebb központjává vált.

Dolgozott a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjánál, egy rövid ideig a Munkaügyi minisztérium belső lapjánál, majd később a Néphadsereg című lapnál volt két évig újságíró. Ekkor találkozott Fülöp János íróval, aki a tévé gyerekosztályán dolgozott. Az ő javaslatára lett a Magyar Televíziónál először dramaturg, majd az akkor indított gyerekhíradó, a Hétmérföldes kamera országjáró munkatársa.1978-tól 1985-ig a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője volt, 1989-től 1991-ig szerkesztőbizottsági tag az Új Idő című lapnál.

Az 1960-as évek közepétől írt csak gyerekeknek. 75. születésnapján az MTI-nek azt mondta: „A meseírás frissen tart. Össze kell szednem magam, hiszen a gyerekek végtelen képzelőerejével kell versenyeznem.”

Csukásnak verseskötetei mellett egyre-másra jelentek meg gyermekregényei, mesekönyvei, verses meséi: csaknem száz kötetét publikálták itthon és külföldön. Olyan legendás mesefigurákat teremtett meg, mint például Mirr-Murr, Pom Pom vagy Süsü, a sárkány. 1975-ben a X. hollywoodi televíziós fesztiválon a Keménykalap és krumpliorr című játékfilm megkapta a fesztivál nagydíját és Az Év Legjobb Gyermekfilmje címet is. 2013. szeptember végén avatták fel a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regényében szereplő valós személy, Bagaméri Mihály kisújszállási fagylaltárus bronzszobrát. A városnak 2016-ban díszpolgára is lett.

1999-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2015-ben, a magyar dráma napján Szép-Ernő-különdíjat kapott a fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért. Ebben az évben választották be a Magyar Írószövetség örökös tagjai közé. 2017-ben a Nemzet Művészének választották. 2019-ben A Süsü, a sárkány című meséje alapján készült bábfilmsorozat hőseiről alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta, amely Weisenburger István grafikusművész tervei alapján, 60 ezer példányban készült.