A megszokott minőségben és a korábbiakhoz hasonló szerkezetben állította össze 2021-es őszi kínálatát a Zeneakadémia. A következő évad tervezésekor számos kényszerűen elmaradt program kapott új időpontot, hiszen fontos volt ezek megmentése. Bérleteket a helyzetre tekintettel most sem bocsát ki a Zeneakadémia, de ezek előnyét pótolva árengedményt nyújt, ha valaki a tematikus sorozatokon belül több koncertre vesz jegyet egy időben. Három különböző hangversenyre szóló jegynél 10 százalék, négy vagy több esetén pedig 15 százalék kedvezmény érhető el a vásárlás összegéből. A Zeneakadémia Extra szolgáltatásra regisztráltak ezen felül még további 5 százalék engedményben részesülnek.

A kamarazene kedvelői bőséges választékból találhatják meg kedvenceiket. A Kamarazene nagyteremre sorozatban például Baráti Kristóf, Várdai István és Fejérvári Zoltán Sosztakovics-estje vagy Frankl Péter és a Kelemen Kvartett közös fellépése várja a közönséget. Folytatódik a vonósnégyes sorozat is (Négyszer négyes), a kamarazenekarokat felvonultató sorozat középpontjában ezúttal Mozart zenéje áll (Mozart+), a Manchester Camerata Takács Nagy Gábor vezetésével és Várjon Dénes zongoraművész közreműködésével lép fel, Baráti Kristóf és Maxim Rysanov a Pannon Filharmonikusokkal, a Svéd Kamarazenekar pedig Martin Frost szólójával. A Kamarazene karnyújtásnyira sorozatban ugyancsak különleges koncertek lesznek, mások mellett az Auer Trió, a Kodály Vonósnégyes, Prunyi Ilona, Oláh Vilmos, Bársony Péter, Kokas Dóra, Fenyő László, Lajkó István vagy Rohmann Ditta fellépésével. A barokk sorozatban újra találkozhatunk Boldoczki Gáborral és Capella Gabetta zenészeivel. A zongorasorozatban Alexander Melnyikov, Farkas Gábor és Berecz Mihály szólóestjére is érdemes figyelni. Újra hallhatjuk Iveta Apkalna orgonajátékát, aki ezúttal J.S. Bach művei mellett mai balti szerzők darabjait szólaltatja meg. Az Összkiadás sorozat most Schubert trióival folytatódik, Farkas Gábor és Szabadi Vilmos mellett a Zeneakadémián először lép fel a kitűnő, fiatal francia csellista, Camille Thomas. Az Itt és most sorozat ezúttal Vidovszky-retrospektívval, az Amadinda Percussion Projecttel és egy Kocsis Zoltánra emlékező esttel vár, utóbbiban Kirill Gerstein zongoraművész is közreműködik. A közönség ismét találkozhat további ifjú tehetségekkel is, például a Bartók Világverseny zongora fordulójának győztese, Szokolay Ádám ad majd szólóestet. Simon Izabella és Várjon Dénes zongoraművész-házaspár tematikus programja, a novemberi kamara.hu fesztivál ezúttal Proust nagyregénye, Az eltűnt idő nyomában köré szerveződik. A zenekar mesterei című esteken ezúttal Kobajasi Kenicsiró, Kamp Salamon és Medveczky Ádám vezényli a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címmel kitüntetett Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát. Ugyancsak folytatódik az Akusztikus, autentikus sorozat – mások mellett a Pázsint és Tímár Sára koncertjeivel –, a Jazz itt – például Karosi Júlia és muzsikustársai, valamint a Binder Trió estjével –, továbbá a Liszt-kukacok gyermekprogramjai.

A koncerteket a mindenkori rendelkezéseknek megfelelően lehet majd látogatni. A jegyértékesítés az előadásokra 2021. június 2-án 10 órakor kezdődött a Zeneakadémia honlapján és jegypénztárában, amely hétfőnként és szerdánként 14 és 18 óra, csütörtökönként pedig 10 és 14 óra között tart nyitva. Jegyvásárláskor az elmaradt előadások után kapott utalványok is felhasználhatók. Mindezekről a zeneakademia.hu portálon találhatók folyamatosan frissülő információk.

A Zeneakadémiához tartozó Liszt Múzeum és Kodály Emlékmúzeum június 5-től, illetve július 8-tól fogad ismét látogatókat, bejelentkezéssel és korlátozásokkal, amelyekről az intézmények honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.