A digitalizációban is eltérő szinten állnak a vállalkozások. Bár a legtöbben használják a technológiát és az okos eszközöket, gyakran a munkával kapcsolatos ügyvitel még nem digitalizált formában történik. A tudatformálás lenne a legfontosabb Parragh László szerint, hogy az eszközöket a munka hatékonyabb elvégzésére használják a cégek.

Az edukáció fontosabb, mint az eszköz

Gál András Levente szerint nem várható el egy kkv-től, hogy általánosságban tisztában legyen a digitalizáció minden érintőleges újításaival. Ebben segíteni kell a vállalkozásokat, ágazatspecifikusan és gyakorlatorientáltan kell bevonni őket, hogy megismerjék az adatbázis építési módszereket, amihez adott esetben már egy Excel-táblázat is elegendő lehet. A folyamatos tanulás azonban elengedhetetlen a versenyképesség megőrzéséhez.

A közadatvagyon

Az állam birtokában rengeteg adat van, de ezeket különböző szerveknél tárolja – mondta Parragh László. Szerinte, ha ezek hozzáférhetők lennének, az jelentősen fejlesztené az adatvagyont. A vállalkozásoknak is saját adatvagyona lehet, ezt azonban nem mindegyik tárolja tudatosan, illetve digitálisan. Az adatvagyon rendszerek fejlesztésénél lehet hasznos a mesterséges intelligencia, ami az adatsorokat tanulmányozva olyan mintázatokat tehet láthatóvá, ami egyébként rejtve maradna, ha az adatokat kartonmappákban gyűjtenék egy fiókos szekrényben. A mesterséges intelligencia önfejlesztése nemcsak kiváltja az emberi munkaerőt, hanem biztosabbá is teszi az adatfeldolgozást – emelte ki Parragh László.

Az adatvagyon azonban mára új jogi kategóriává nőtte ki magát – tette hozzá Gál András Levente. Szerinte pontos elszámolásra és felülvizsgálatra is kell legyen egy igény, de abban csatlakozik Parragh Lászlóhoz, hogy úgy nevezett nyílt adat rendszerek felállítására van szükség az állami szférában. Ugyanis az adatvédelmi kérdések elhárítása után ez a hatalmas adatvagyon óriási lendületet pumpálna a gazdaságba.

A mesterséges intelligencia bevonásának lehetőségeiről az adatvagyonba, technológiai személyekről, mint új jogi kategóriákról és adathasználati modellekről hallhatnak a teljes beszélgetésben itt: