Az oldottabb hangulatnak,  a programoknak, és a hétvégi nyitvatartásnak köszönhetően valóban nőnek az értékesítési számok – avat be a az Opel Magyarország kiskereskedelmi igazgatója abba, hogy miért rendez sokadszorra is nyílt hétvégét az Opel. Tüttő László szerint az oldottabb, hétvégi hangulatban inkább születnek meg szenvedélyből a döntések, nem kizárólag a racionalitás, és az árcédula számít.

Minden márkakereskedésben  különböző programokkal készülnek, ugyanis az adott szalonban ismerik jól a sajátásárlóikat, így jobban fel tudják mérni, hogy az adott területen mire van igény, a forgalmazó szabad kezet ad a szalonoknak – hangsúlyozza a kiskereskedelmi igazgató. Változott azonban a rendezvények jellege, régebben még igazi ritkaságnak számított a tesztvezetés biztosítása, ma már ez csak arra jó, hogy a potenciális új belépők megismerkedjenek a márkával, vezessenek egy Opelt. Ma színes programokkal, kedvezményekkel, a családi rendezvény-jelleg erősítésével lehet becsalogatni a vásárlókat. A fővárosban a hosszabb nyitvatartásnak lehet jelentősége, míg egy vidéki kisvárosban sokkal fogékonyabb a közönség az Opel kereskedés rendezvényére. Az Opel Magyarország tavalyi évéről, és az idei kilátásairól egyébként itt írtunk részletesen.

Autót csak személyesen érdemes vásárolni, nem pedig az interneten – vallja Tüttő László. A világháló támogatja azonban az értékesítést, jó kedvcsináló lehet, hiszen egy adott konfigurációban akár egész nap lehet gyönyörködni a monitoron. Ugyanakkor nagy kihívást jelent  az értékesítőknek, ugyanis néha kiválóan ismerik a vásárlók a modelleket, az értékesítőnek ebben a helyzetben kell meggyőzőnek lennie, új információval szolgálnia.

A teljes beszélgetést itt hallgathatják meg. A riporter Andor Attila.

.