1. 05:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Szándékosan gyengítené a dollár árfolyamát Donald Trump. A pénteken hivatalosan is beiktatandó amerikai elnök azt nyilatkozta, hogy a túl erős dollár miatt az Egyesült Államok ipara hátrányba kerül Kínával szemben, emellett a mostani kurzus gazdaságpolitikájának sem kedvez. Több mint havi 83 ezer forinttal támogathatják a cégek dolgozóikat lakáshitelük törlesztésében. A megkérdezett cafeteria szakértő szerint a lakáscafeteria jó eszköz lehet a minőségi munkaerő megtartására. Csaknem három éve nem volt ilyen magas az infláció az euróövezetben, és több éves csúcsra gyorsult az árindex az Egyesült Állmokban. Jelentősen csökkent a kényszertörlések és felszámolások száma tavaly. Szükségállapotot vezetett be a távozó elnök Gambiában – ezekkel és sok más érdekes témával várja Önöket Nagy Károly!

  2. 10:05

    Egészségkód Oláh Andreával

    Az immunrendszert erősíti, a gyógyulást segíti egy több évtizedes magyar találmány: a polarizáltfény-ágy - erről beszél az Egészségkódban Rafael Pizzaro Alvis sebész és toxikológus, aki egyébként - külföldön - a nehézfémmel szennyezett szervezetű betegeit huminsavval gyógyítja, és náluk használja a fénykúrát jó hatásfokkal. Az Egészségkód másik témája a testbeszéd. Csehák Hajnalka pszichológust tizenöt éve tanítja ezt, őt kérdezem olyan speciális helyzetekről, amikor könnyen elárulhat minket tartásunk, tekintetünk, önkéntelen mozdulatunk.

  3. 11:05

    Könyvben Utazom - Világot Látok Oláh Andreával

    A Ferrante-láz végigsöpört a világon. A "Nápolyi regények" néven ismert tetralógia első része a Briliáns Barátnőm című könyv már a magyar olvasókhoz is eljutott. Tönkő Vera a kiadó főszerkesztője szeretettel mesél róla. A műsor második részének vendége pedig Rajczi Adrienn, aki hivatásos utazó, kalandor, és blogíró, aki nemkülönben szabadságvágyó, mint az említett regény főhőse.

  4. 12:05
  5. 13:05

    BL-Topfoci Harle Tamással

    Neymar lett a Földkerekség legdrágábban megvásárolható labdarúgója. Kiderült, hogy van Gaal, a pökhendi holland tréner mellkasában is érző szív dobog. Míg korábban 300 nap alatt szenvedett mindössze két vereséget a Zinedine Zidane irányította Real Madrid, addig most 3 nap alatt jött össze a két zakó. A futballtörténet nagy pillanatait és mérkőzéseit bemutató sorozatunkban háromszor is felhangzik id. Knézy Jenő tolmácsolásában a magyar gólöröm, hiszen időben 1985. április 17-ére ugrunk vissza, amikor is Kiprich 2, valamint Détári "Döme" zseniális góljával 3-0-ra vertük az osztrákokat Bécsben, és ezzel kijutottunk a mexikói világbajnokságra. Mivel a mai adásban elsősorban az örömre szeretnénk visszaemlékezni, a mexikói szereplést fedje jótékony homály. Tartsanak velünk ma is!

  6. 13:35
  7. 14:05
  8. 15:05

    Monitor Délután Érczfalvi Andrással

    Hogyan érinti a rekord hideg az európai áramárakat? Dr. Boross Norbert az ELMŰ-ÉMÁSZ kommunikációs igazgatója a vendég.

  9. 15:36

    Földgömb a Monitor Délutánban

    A Földgömb rovat vendége Mari László geográfus , aki Etiópiában járt.

  10. 16:10

    Turizmus.com a Monitor Délutánban

    A turizmus.com műsorrészben beszámolunk az Eplényi Sícentrum újdonságairól és a WIZZ Tours éves összegzéséből az is kiderül melyek voltak tavaly a legnépszerűbb uti célok a magyar utazók körében.

  11. 17:05

    A Nap Vendége

    Szarkándi János, a Duna-Dráva Cement Kft. elnök-vezérigazgatója. A riporter Kristóf Gábor.

  12. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  13. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

A mai nap műsorai

Friss hírek