1. 00:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    15 havi csúcsra emelkedtek globálisan az élelmiszerárak augusztusban a FAO indexe szerint. Az eddigi legnagyobb erejű nukleáris kísérletét hajtotta végre Észak-Korea. Csökkent a német export júliusban. Tovább folytatódik a jégeső-elhárító rendszer kiépítése Magyarországon. – ezekről is szó lesz a Reggeli Monitorban. Munkatársunk a Coop rally helyszínén járt – beszámolunk a magyar élelmiszereket népszerűsítő rendezvényről is. Megnyitották az Adattudományi és Adattechnológiai tanszéket az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ezekről és sok más érdekes témáról hallhatnak majd beszélgetéseket, élő interjúkat. Várja Önöket Nagy Károly!

  3. 11:05

    Menni-Enni

    A mai műsorban beszámolunk a turizmus szakma nagy idényzáró eseményéről, Turizmus Regattáról, majd praktikus tanácsokat kapunk a vadhúsok elkészítéséhez, végül pedig Berlinbe látogatunk.

  4. 13:05
  5. 13:35
  6. 14:05
  7. 15:05

    Archichat

    Az Archichat_trend második műsorában a Budapest Liget Projektről beszélget a szakértő Kendik Géza építész és a műsorvezető Mezei Dániel, Sághi Attilával, a Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató helyettesével. A Budapest Liget Projektről sokszor volt már szó az elmúlt hónapokban: a tüntetésekről, a vadkacsákról, de arról, hogy építészetileg mit hoz a hazai építész szakmának és Budapestnek a megújuló Városliget, eddig keveset beszéltek. Most igen, de szó lesz egy belsőépítészetileg is sikeres magyar vendéglátó egységről, a Double Bubble pezsgőbárról is.

  8. 15:35
  9. 16:05
  10. 17:10
  11. 18:05

    Hétfő - Egy nő Pataki Zitával

    Szűcs Veronika, 3 csillagos nemzetközi ökölvívó bíró

  12. 19:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2024-04-18 00:05:00

Egészségkód

2024-04-18 11:05:00

Monitor

2024-04-18 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2024-04-18 13:35:00

Reggeli Monitor extra

2024-04-18 14:05:00

Zenei válogatás

2024-04-18 14:35:00

iFater

2024-04-18 15:05:00

A Nap Vendége

2024-04-18 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2024-04-18 19:05:00

  • Izraeli-iráni válság: az olajárrobbanás méri, mennyire fáj a gazdaságnak?

    Úgy tűnik, hogy az árupiaci szereplők nem tartanak egy széles körű háború kirobbanásától Izrael és Irán között. Az viszont határozottan érződik, hogy erősödik a kínai gazdaság, mert több kőolajszállítmányra tartanak igényt, amit az oroszok nem tudnak mind teljesíteni az ukránok finomítókat ért dróntámadásai miatt.

Friss hírek

  • Horvát választás: a kormányzó jobboldal nyert, de nem dőlhet hátra

    A Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, azonban nem tud önállóan kormányt alakítani.
  • Leghamarabb 2 év múlva nyithat ki a budai Király fürdő

    A teljes rekonstrukcióhoz szükséges tervek készen vannak. Ahhoz, hogy Budapest egyik ikonikus fürdője újra kinyisson, a tulajdonos Magyar Állam és az üzemeltető főváros képviselőinek kell egyezségre jutniuk a munkálatok finanszírozásában.
  • Megtorpant a luxusóriás

    Az első negyedévben 2 százalékkal csökkent az LVMH Moet Hennessy Louis Voutton árbevétele.
  • Veszélyesen trükköznek a robogósok az utakon

    A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.