Egyelőre nem látszik, hogy mi állíthatná meg az árupiaci zuhanást. A Brent típusú kőolaj árfolyama a 80 dollár fölötti szintről 20 dollárt esett, pedig az Iránnal szemben november elején élesedő szankciók hatására sok elemző már a 100 dolláros árszintet vizionálta. Az Egyesült Államok viszont engedményeket, gyakorlatilag átmeneti időszakot biztosított egyes partnereinek, ami alaposan megkavarta a piacot- mondja a Saxo Bank elemzője a Trend FM reggeli műsorában.

Az USA lazítása előtt még arra lehetett számítani, hogy napi fél millió hordóra zuhan az iráni kőolajexport volumene, most viszont már 1,5 millió napi mennyiségről beszélhetünk. „Ezért arra lehet számítani, hogy a december 5-i bécsi OPEC ülésen a tagországok 1-1,5 millió hordóval visszavágják a napi kitermelést”- teszi hozzá Végh István. Az elemző szerint Szaúd-Arábiának nagyon fontos lenne, hogy ismét 80 dollár körüli legyen a Brent árfolyama, ezért mindent meg is fog tenni, hogy ellensúlyozza a túlkínálatos piacot, és feljebb srófolja az árakat.

Mozgásba lendültek a befektetők

Általában elmondható, hogy nagy eladási hullám söpört végig az árupiacokon az elmúlt héten. A spekulánsok 19 százalékát zárták a meglévő vételi kitettségüknek, majdnem ötödével csökkentették nyersanyag pozícióikat- magyarázza a Saxo Bank elemzője. Hét nap alatt további 5 dollárral esett a kőolaj árfolyama. Amíg a nyáron a közelebbi lejáratú és az egy éves lejáratú kontraktusok között jelentős különbség volt (a hosszabb lejáratút 2-3 dollárral olcsóbban lehetett kötni), ma a folyamat megfordult, és 50-60 centtel drágábbak a távolabbi kontraktusok. Végh István szerint lényegesen változik a piac értékelése, akár újbóli egyensúlyi állapotnak is nevezhetnénk a most beállt szituációt.

A kőolajpiaccal szemben a földgázpiacon inkább a nagy bevásárlás volt a jellemző. Ugyanakkor a volatilitás is megnőtt. Ez elsősorban arra vezethető vissza, hogy a spekulánsok vagy logikus módon, a várhatóan nagyon kemény észak-amerikai tél miatt töltötték fel készleteiket, vagy inkább előreszaladtak és túlreagálták a helyzetet. Óriási mennyiségű pozíció mozog nagyon rövid idő alatt, ezen a piacon is a bizonytalanság dominál. A kőolajpiacnak azért nem ér a nyomába.