Elizabeth Holmes korunk egyik legnagyobb feltalálójának indult, akit a kezdeteknél sok Steve Jobs-hoz hasonlítottak. Az élet azonban kegyetlen fordulatot vett és Elizabeth ahelyett, hogy megváltotta volna a világot inkább átverte annak a felét egy találmánnyal, ami igazából soha nem működött.

A technika fejlődése a dokumentumfilmek átalakulását is magukkal hozták. Már nem illusztrációk, fényképek és szakértői elbeszélések sorozata egy ilyen alkotás, hanem egy játékfilmhez hasonló szórakoztató mű. Erre kiváló példa ez a film, hiszen a Theranos felemelkedését és bukását az akkor készült valódi felvételeken keresztül ismerhetjük meg. Televíziós Talk Show részleteket láthatunk, ahol Elizabeth Holmes próbálja elhitetni mindenkivel, hogy újraértelmezte az orvostudományt, illetve ipari kamerák, újságírók és Elizabeth cégének dolgozói által készített valódi felvételek vannak összevágva. Olyan mennyiségű anyag ált Alex Gibney és csapata rendelkezésére, amiből még két filmet össze lehetett volna vágni.

A film műfaja miatt nehéz elszakadni attól, hogy nem egy objektív történetet kapunk. A rendező a jeleneteket átkötő illusztrációkkal, Elizabeth Holmes átható tekintetének sokszori kiemelésével és a horrorisztikus zenei aláfestéssel inkább kelti egy thriller hatását, mint egy száraz dokumentumfilmét. Viszont ha jobban belegondolunk, akkor beláthatjuk, hogy Elizabeth Holmes 15 éves felemelkedésének, majd meteorszerű bukásának története sokkal ijesztőbb, ha belegondolunk, hogy mindez megtörtént.

A Nagytotál vendége ismét Péller András, a műsorvezető pedig Marosi Viktor. A beszélgetést itt meghallgathatják: