2017-ban immár hetedik alkalommal hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma „A Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása” című pályázatot. A MAVIR pályamunkája ismét sikert aratott, melyet a program megvalósítására fordítható egymillió forintos támogatással díjazott a zsűri. Az elismerést ma Novák Katalin család-és ifjúságügyért felelős államtitkár adta át.

A minisztérium egyszerre értékelte a munkahelyek már létező és tervezett családbarát intézkedéseit, azt, hogy minél inkább egyensúlyban legyen a munka és a magánélet. A pályázat célja, hogy minél több munkahely működjön családközpontúan. Nagy sikere volt a kollégák körében a MAVIR tavalyi nyertes pályázatának, melynek köszönhetően a kollégák gyermekei két napot eltölthettek a MAVIR-ban. Így a legfiatalabbak megismerhették szüleik munkahelyét, és azt az egyedülálló tevékenységet, amelyet a magyar rendszerirányító végez azért, hogy minden háztartásban, munkahelyen mindig legyen elegendő villamos energia.

A MAVIR felelős nagyvállalatként ezúttal szeretne munkavállalói mellé állni, segítséget nyújtani a stressz kezelésében, hiszen a stressz rossz hatással van az egészségre, s a munkára is.

„Kiemelkedően fontos számunkra a kollégák jó egészségi és mentális állapota, melyért eddig is sokat tettünk, de most új elemmel kívánjuk bővíteni az egészségmegőrzést. Workshopok keretében, szakemberek segítségével támogatást nyújtunk a gyesről visszatérő fiatal anyukák integrációjában, a gyermeket nevelő szülők munkahelyi és magánéleti gondjainak, problémáinak megoldásában, s a nyugdíj előtt álló idős kollégák felkészítésében a szabad, munka nélküli életre. Csakis akkor lehet szó jó teljesítményről a munkahelyen, ha az egyensúly fennáll a munka és a magánélet között – mondta el Csomai Kamilla, a MAVIR ZRt. vezérigazgatója.