„Minden mindennel összefügg, és az elmúlt hetek mozgásai ezt bizonyítják a forintnál is. Nem tudjuk függetleníteni magunkat a nemzetközi eseményektől” – mondta a Trend FM Reggeli Monitor műsorában az ING treasury értékesítési vezetője. Turai Ádám a piaci helyzet érzékeltetésére elmondta, hogy a nagy befektetők „csomagokat” szoktak értékesíteni, vagyis, például a feltörekvő piaci devizákat egy kalap alá veszik, és ha jelentősen gyengül a török líra, az argentin pesó, vagy éppen a lengyel zloty és a dél-afrikai rand, akkor előbb-utóbb a forintot is adni kezdik. Ez történik most is.

A dollár erősödésével borítékolható volt, hogy a forint árfolyama is elindul felfelé. A magyar eszközökben nincs nagy kitettsége a nemzetközi befektetőknek, de az argentin vagy a török eszközökben igen. Turai Ádám a Donald Trump-féle, újabb Oroszország elleni szankciók bejelentésével indokolta a gyengülő trend megindulását. A török belpolitikai lépések és az argentin adósságválság erre rátett egy lapáttal.

Az amerikai 10 éves kötvények hozamszintje 3 százalék felé ment, a dollár pedig valamennyi fő devizával szemben erősödni tudott. Az ING treasury értékesítési vezetője azt nem tudta megmondani, hogy meddig gyengülhet még a forint, de azt mondta, hogy a magyar fizetőeszköz elszállására nem kell számítani, mert a magyar gazdaság fundamentumai jók. A forint az elmúlt napokban tapasztalt gyengülés ellenére még mindig a nyugalom szigete. A Magyar Nemzeti Banknak minden feltétel adott ahhoz, hogy továbbra is 0,9 százalékon tartsa az alapkamatot. Ennek ellenpontja a török líra, mert ott az elnök állandóan befolyásolni próbálja a monetáris politikát, és ellenzi a kamatemelést, annak ellenére, hogy 11 százalékos az infláció. Turai Ádám azon a véleményen volt, hogy a brutálisan megugró hozamok ellenére nem érzékeli azt, hogy Argentína feltétlenül a csőd felé tart.

Itt hallgathatja meg a teljes beszélgetést.