Egy fenntarthatóan, nyereségesen, innovatívan, felelősen - tehát jól működő szervezet mindig izgalmas, ahogy az út is, amin elindult, amin jár, és nem kevésbé az: ahová tart. Jelenleg a CIB Bank szervezetének fejlesztésén dolgozom, korábban a MCKINSEY & COMPANY berkein belül nyújtottam tanácsokat a partnereink részére. Egyedülálló érzés bepillantást nyerni egy vállalat életébe, hosszú távú terveibe és mindennapi dobbanásaiba. Lehetőség és egyben felelősség is vállalkozások vezetőit képezni, vállalatok munkáját támogatni; méretbeli, működésbeli sajátosságaikat szem előtt tartva. Egy-egy ilyen cégtörténet mindig egyedi, ugyanakkor számos eleme, sajátossága, üzenete és tanulsága univerzális.

A TrendFM GR2 gazdasági reality műsorában részt vevő három vállalkozás unikális helyzetben vannak, emellett a feladatok, amikkel a műsor szakértői szembesítik őket nagyon hasonlók, mint a GR2-t hallgató hazai vállalatok mindennapi kihívásai. Öröm számomra ez a szakértői részvétel, mert a műsor valódi szituációkra adott valódi válaszokról és megoldási lehetőségekről, konkrét kérdésekről szól hétről-hétre; ténylegesen használható ismeretekkel gazdagítva a résztvevőket és a hallgatókat. Teszi pedig mindezt helyenként madártávlatból, stratégiai szintű feladatokkal operálva, hol pedig a napi konkrétumok terepén.

Úgy megyünk át a macskaköves téren, hogy olykor a lábunk elé nézünk, hogy orra ne bukjunk, de megnézzük az egész teret is, hogy lássuk, hová is tartunk. Ez nem egy sétagalopp, de megéri velünk tartani minden kedves hallgatónak.