Mi lesz a hármas metróval?

Sokszor úgy tűnik, hogy (szó szerint) a főváros körmére ég a köznyelvben csak „kék” metróként emlegetett vonal felújítása. Most úgy tűnik, hogy közeledik a döntés az ügyben, Seszták Miklós és Tarlós István főpolgármester már alapvetően mindenben egyetért.

Az már korábban is látszott, hogy tényleg létfontosságú a vonal felújítása, mivel a naponta akár 500 ezer embert kiszolgáló kocsik és alagutak botrányosan rossz állapotban vannak. A projekt a kormány teljes támogatását élvezi, de jelen pillanatban a fennakadást két dolog okozza. Egyrészt a BKK továbbra is várja a pályázatot elvesztő francia cég adóigazolását, illetve keresik az uniós forrásokat a felújítás egy részének finanszírozására.

Becslések szerint körülbelül 90 milliárd forintba kerülne a teljes felújítás, ebből 60 milliárd az alagutak és a kiszolgáló infrastruktúra fejlesztése, míg az új metrókocsik további 30 milliárdos költséget jelentenének. De mint ahogy a miniszter is mondja, a vonal fejlesztése biztonsági kérdés.

Zároltak 110 milliárdot, de ez nekünk nem fáj

Még július közepén jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, hogy a hiánycél teljesítése érdekében zárolják a GDP 0,4 százalékának megfelelő összeget. Pontosan nem tudni, hogy ez melyik területeket érinti, de a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a stadionépítéseket is – írta meg az Index. Seszták Miklós szerint ez a zárolás csak elővigyázatosság, a lakosságot és a vállalkozásokat nem fogja érinteni.

Itt van az ősz – mit tervez az NFM?

Hamarosan újból munkába áll a parlament, a miniszternek is vannak tervei szeptemberre.  Központi kérdés lesz a többségi állami tulajdonban lévő vállalatok kisebbségi tulajdonrészének kezelése, vagyis további akvizíciókat terveznek. A Bombardier – MÁV Kft-vel folyamatosan tárgyalnak, nincs már messze a megállapodás. A miniszter kérdésünkre csak annyit árul el, hogy a vásárlások következő célpontjai a közműcégek lehetnek, többek közt azért is, hogy ne kelljen minden projekthez közbeszerzést kiírni.

Ezért vett bankot az állam

Azt mondják, hogy venni mindig akkor kell, ha valami jó áron eladó, jó időben. Az MKB Bank német anyacége már korábban döntött az évek óta veszteséges vállalat eladásáról. Fontos, hogy a vásárlással újra 50 százalék felett jár a magyar tulajdon a bankrendszerben, Seszták szerint így jobban lehetőségük nyílik majd a magyar ügyfelek érdekeinek képviselésére.

Új szelek fújnak

Az ősz sok változást hoz, például az NFM felügyelete alá kerül a fogyasztóvédelem is. Ami talán nagyobb érdeklődésre tart számot, hogy megkapják a kormányzati sportfejlesztéseket is, ami újabb stadionépítéseket is jelent. De tervezik az uszodák fejlesztését és továbbépítését, valamint, hogy minden gyereknek legyen lehetősége sportolni, helyi tornatermek létesítését is.

A direkt brüsszeli források kezeléséért is Seszták Miklós minisztériuma felel majd. Ez gyakorlatban annyit tesz, hogy majd ők koordinálják az uniós pályázatok megpályázhatóságát is. Előreláthatóan szeptember végén, október elején kell nagyon figyelni, mivel ekkor jelennek majd meg az első pályázati kiírások.

Ha már Fejlesztési Minisztérium…

Mondják, hogy a név kötelez, ezért lássuk, hogy mik a legfőbb tervek a közeljövőben. Központi fókuszt kap az energetika és a közútfejlesztés is. Mindenképpen szeretnék elérni, hogy minden országhatárhoz legyen autópálya, illetve, hogy minden megyeszékhelyhez legyen gyorsforgalmi elérési út. A miniszter, mint mondja, messziről jött, és tudja, hogy mennyire fontos a vidéki kistelepülések úthálózatának fejlesztése is.

Az ígéretekből egyelőre leggyorsabban az autópályák tervei teljesülnek, a négy szakaszos program már jó úton halad a megvalósulás felé.

  1. rész: A déli szektor 2x3 sávosra bővítése az M1-est és az M7-est összekötő szakaszon – A munkálatok már folynak, 2015 őszén lesz kész
  2. rész: Az M6-os és az 51-es főút összekötőjének felújítása, valamint a Hárosi Duna-híd fejlesztése – 2017 nyarára elkészül
  3. rész: Az északi szakasz megépítése, többek közt egy több mint 2 km-es alagutat is tartalmaz – A közbeszerzést már kiírták, 2017-ben kezdhetik az építkezést
  4. rész: A 10-es főút összekötése az 1-essel – Egyelőre csak terv, hatástanulmányok kellenek, valószínűleg csak 2020 táján kezdődhet az építkezés

A vasút is sok jóra számíthat, mivel az NFM mindenképpen tenni akar a csökkenő utasszám ellen. Ez a szolgáltatás korszerűsítését jelenti, illetve a menetrend pontosságának fejlesztését, valamint újabb vonatkocsikat. Központi projekt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítése, ami egyelőre a szerbek egy apróbb gazdasági problémája miatt áll.

A beszélgetés összefoglalóját itt tudják meghallgatni:

A teljes adás itt érhető el >>