A feltörekvőpiaci devizák gyengüléséből egy ideig a forint ki tudta vonni magát, de mostanában ez már nem érvényesül. Az ING vezető elemzője azt mondta a Reggeli Monitorban, hogy a forinttal kapcsolatban nem tud optimista lenni, mert még a kamatemelések sem tudták kellő mértékben megfogni a török líra gyengülését, ez pedig hatással volt a forint árfolyamára is, mert ugyanabban a devizapiaci kosárban jegyzik őket. A június 24-i török elnökválasztásig mindenképpen maradhat a török bizonytalanság, sőt, talán még azután is, ha Recep Tayyip Erdogan elnök valóban erőteljesebben szeretne beleszólni a monetáris politikába.

Virovácz Péter a műsorban azon a véleményen volt, hogy akár egész nyáron velünk maradhat a volatilis, nagy kilengésekkel tarkított kereskedés a forintnál. Az olasz kormányalakítási nehézségek mellett az utóbbi időben a spanyol kormányváltás is terítéken volt, ami nem könnyítette a befektetők dolgát. Olaszországban közben a válság előtti termelékenységi és munkanélküliségi szintet kergeti még mindig a helyi gazdaság, vagyis az elmúlt 9 évben sem sikerült igazán talpra állniuk, miközben az eurózónában az övék a második legnagyobb, bőven 100 százalék feletti, 132 százalékos GDP-arányos államadósság. Az olasz gazdaság a harmadik legerősebb, viszont az Európai Központi Bank a kötvényvásárlási programjával már az olasz GDP 15 százalékának megfelelő összeget költött az olasz kötvények vásárlására. Virovácz Péter azt mondta, hogy egy olasz államcsőd esetén természetesen ez egy tetemes kidobott pénz lenne, de egy ekkora méretű gazdaságnál fel sem vetődhet az, hogy az országot hagyják fizetésképtelenné válni. Az ugyanis beláthatatlan folyamatokat indítana el nemcsak az olasz, hanem a teljes európai, vagy akár a világgazdaságban is.

Itt hallgathatja meg a teljes beszélgetést.