Gombamód szaporodó luxusapartmanok, pezsgőfürdős lakóparkok, loft-jellegű lakások, többszáz négyzetméteres villák, örökpanoráma, többautós teremgarázsok – csak néhány népszerű hívószó a Balaton-parti ingatlankínálatból. Nem beszélve az esetenként akár 9 számjegyű vételárról.

Kétségtelenül nagy a fejlődés a magyar tenger partján, a Velencei-tó környéki települések pedig már egyre inkább a pesti agglomerációhoz tartoznak, ami szintén hajtja fel a kistestvér árait – kezdi gondolatait az Otthontérkép vezető elemzője. Ugyanakkor, aki igazi nyugalomra, akár vadregényes élményre vágyik, és 7 számjegyű összegből szeretne nyaralót, annak a képzeletbeli térképen jobbra kell fordítania a fejét. Ha keletebbre tekintünk, a Tisza-tó árai is jóval szerényebbek, de ebből a szempontból az igazi főnyeremények a Holt-Tisza környékén, illetve a Körösök mentén találhatók. Itt akár 10 millió forint alatt is kellemes, nyaralásra alkalmas ingatlanokat lehet találni. "Persze nem újszerű házakra kell gondolni" – hangsúlyozza Mester Nándor. Ezeket a romantikus helyeket inkább a nyugalom, érintetlenség, csend, hívószavakkal lehet jellemezni. Jelen állapotukban is használható házakról van szó, de azért a felújítás jól jön itt – természetesen mindenkinek az igénye, és pénztárcája szerint. Mester Nándor hangsúlyozza, a Körös-holtágak sohasem fognak olyan ütemben fejlődni, mint a Balaton. Azonban nemcsak a kínálat, hanem a vevők is sokszínűek. Van, aki kifejezetten szereti a csendet, nyugalmat. Mester Nándorral, az Otthontérkép vezető elemzőjével Tóth Anna beszélgetett. Itt hallgathatja meg az interjút.