Valósággal megrohamozták a bankokat október közepén az ügyfelek, miután kiderült, hogy a kormány megszünteti a lakástakarékpénztárak állami támogatását. A törvényjavaslat beterjesztése és a parlament jóváhagyása között eltelt csaknem két napban nyitott számlákra azonban még vonatkozott az állami hozzájárulás, miként a korábban megkötött konsturukciókra is.

Az állami támogatástól megfosztott ltp helyett a CSOK-ot bővítette ki a kormányzat: már a kétgyermekes családok számára is igényelhető a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsön, a háromgyerekeseknél pedig 15 millió forintra emelkedett a keret. A gyermekvállaláshoz kötött hitelkonstrukció piaci hatásaival, illetve azzal, hogy melyik városban mekkora önerőre van szükség a CSOK mellé egy újlakás megvásárlásához, korábban itt foglalkoztunk.

A kormányzati intézkedések közül kiemelkedik még a kedvezményes, öt százalékos újlakásáfa érvényesítésének meghosszabbítása. Sokáig úgy tűnt, hogy az áfakulcs ismét visszamelkedik 27 százalékra, főleg miután Varga Mihály pénzügyminiszter egy rádióinterjúban kijelentette, hogy 2019 végén megszűnik ez a lehetőség. Az öt százalékos áfa jelenleg 2023. december 31-ig van érvényben, és azokra a kivitelezőkre, beruházókra vonatkozik, akik 2018 november 1-jéig végeleges építési engedéllyel rendelkeztek.

Az ingatlanpiac és az egész építőipari ágazat kiemelkedő évet zárt 2018-ban: az idei utolsó, legfrissebb KSH adat szerint a szektor októberben 22 százalékkal bővült a tavalyihoz képest. Ugyanakkor a kapacitáshiány miatt a növekedés mértéke lényegesen nagyobb is lehetne. A lakáspiac pedig, az egyik legnagyobb hazai ingatlanközvetítő oldal látogatottsága alapján egyenesen rekordot döntött 2018-ban. Ezt alátámasztja a lakosság hitelfelvételi kedve, ami a személyi kölcsönök és a lakáshitelek esetén is tetten érhető: a lakáscélú hitelezés 35 százalékkal futott fel 2017-hez képest. A lakossági hitelbuborék és a problémás hitelek megelőzése céljából a hosszú futamidejű, fix kamatozású hitelek kerültek túlsúlyba.

Az ingatlanpiaci pezsgés hosszú távú garanciáját a különböző beruházások, városfejlesztések jelenthetik. Ilyen lehet például az idén bejelentett, Debrecenben épülő új BMW-gyár is. Az építőipar versenyképességét persze hosszú távon csak a digitalizáció fokozása oldhatja meg. Ebben a tekintetben pedig az ágazatnak igen komoly lemaradása van más iparágakhoz képest.

A legjellemzőbb trend idén a lakáspiacon mégiscsak az árak további emelkedése volt. A 10 évvel ezelőtt kirobbant gazdasági világválsághoz képest most egy használt lakásért fél évvel, egy új lakásért pedig két és fél évvel kell kevesebbet dolgozni. Ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen arról, hogy mi is változott egy évtized alatt, könnyebb, vagy nehezebb ma lakáshoz jutni, mint 2008 környékén.