A vezérigazgató a turitsztikai portálnak adott interjúban kifejtette, középtávú terv a szállodák kategóriaváltása, ami nemcsak az ingatlanok állapotában, de a szolgáltatások színvonalának minőségében is szintlépést jelent majd. Gál Miklós elmondta, nagyszabású fejlesztési terv kidolgozásába kezdtek külföldi szakértőkkel, a tervek megvalósításához a számítások szerint több tízmilliárd forintra lesz szükség.

Az Opus turisztikai üzletágának eredményét illetően a vezérigazgató arra számít, hogy a tavalyi után idén újra rekordévet zár a Hunguest szállodalánc, amelynek árbevétele meghaladhatja a 30 milliárd forintot, ezzel 2017-hez képest megduplázza az árbevételét.

Hülvely István, a szállodavállalat vezérigazgatója a lapnak elmondta: a Hunguest Hotels stabilan őrzi piacvezető helyét a belföldi turizmusban, és 2019-ben újabb sikeres évet zárhat. Kiemelte azt is, hogy az idei lehet a kedvező adózású pihenőkártya eddigi legerősebb éve, az első nyolc hónapban több mint 30 százalékkal több pénzt váltottak be SZÉP-kártyáról a Hunguest Hotels magyar vendégei, mint az előző év azonos időszakában.

 

A képen Gál Miklós, az Opus Global Nyrt. vezérigazgatója