A szakértői kör életre hívásával az Egyetem támogatást kap fenntarthatósági stratégiájának gyakorlati megvalósításához.

A felelős gondolkodás a BGE tradicionális értékei közé tartozik és jelenleg is stratégiájának fókuszában áll. Az Egyetem idén májusban megalkotta a teljes szervezetén átívelő fenntarthatósági stratégiáját, amelynek mentén felelős felsőoktatási intézményként tudatosan felméri, kezeli és kommunikálja saját társadalmi-gazdasági-környezeti hatásait, a tapasztalatokat pedig beépíti működési, kutatási és oktatási stratégiájába.

A stratégia gyakorlati megvalósítása érdekében az Egyetem vezetése Fenntarthatósági Tanács létrehozását kezdeményezte, a legkiválóbb szakértők bevonásával, akik társadalmi munka keretében látják el megbízatásukat.

A mai napon első alkalommal összehívott ülésen a Tanács tagjai megválasztották Pogány Éda Glóriát és Dr. Radácsi Lászlót társelnököknek három éves időtartamra. A felkért szakértők a tudományos és üzleti élet kiválóságai, név szerint Aichelburg Márton, a Civil Vállalkozások Nonprofit Kft. társalapítója, Balázs Tibor, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója,  Magyar Henrietta, a Pfizer public affairs és kommunikációs menedzsere, Olajos Péter, a Körforgásos Gazdaságért Alapítvány elnökhelyettese, Pogány Éda Glória, a Syngenta regionális szakterületi vezetője. A Budapesti Gazdasági Egyetemet Dr. Radácsi László, rektori tanácsadó, fenntarthatósági projektvezető és Dr. Szilágyi Veronika, humánpolitikai vezető képviseli.

„Örülök, hogy részese lehetek annak a fontos folyamatnak, ami a BGE-nél ma elkezdődött, véleményem szerint a fenntarthatósági stratégia lényeges eleme az egyetem jelenlegi és jövőbeni sikerének. Remélem, hogy a vállalati, és az oktatással, kutatással foglalkozó szakértők itt a gyakorlatban is közös értéket teremtenek majd, ezen fogok dolgozni a tanács tagjaival együtt” – mondta Pogány Éda Glória.

„Csakúgy, mint képzési portfóliónk kialakításánál, a fenntarthatósági programunk kapcsán is szoros és kétoldali kapcsolatra törekszünk a vállalati szférával. Elismerés az Egyetemre nézve és nagy lehetőség mindannyiunk számára, hogy a Fenntarthatósági Tanácsban ilyen kiváló szakemberek támogatják fejlesztéseinket” – emelte ki Dr. Radácsi László.

A Fenntarthatósági Tanács megalakulásával az Egyetem számára megnyílik a lehetőség a tavasszal megalkotott fenntarthatósági stratégiájának gyakorlati megvalósítására. A BGE amellett, hogy saját működésére nézve előtérbe helyezi a fenntarthatósági szempontokat, alkalmazott tudományok egyetemeként kiemelten fókuszál e terület kutatására is. További célja, hogy belső közössége felelős gondolkodását erősítse, ezért jó gyakorlatok bemutatásán keresztül törekszik a példamutatásra, munkatársai és hallgatói témaspecifikus ötleteinek megvalósítását támogatva.