Komoly változásokat hoz a transzferár-nyilvántartások terén az OECD BEPS akcióterve, melynek végső célja, hogy a valódi tartalom nélküli adóstruktúrák megszüntetésével fellépjen a globális adóelkerülési praktikák ellen – áll a Mazars legfrissebb összefoglalójában. A transzferár-nyilvántartások az – adóhivatalok közötti információcserét katalizáló – Országonkénti Jelentés („CbCR”) bevezetésével háromszintűvé válnak, bár az új szabály csak a 750 millió eurós értékhatárt elérő árbevételű multikra vonatkozik. Hazánkban elsőként az anyavállalatoknak kell jelentést tenniük a 2016-os évre vonatkozóan, 2018. március 31-ei határidővel.

Jelentősen befolyásolják a nemzetközi transzferárazási gyakorlatot az OECD Adóalap-erózió és Nyereség-átcsoportosítás Projektje (BEPS) keretében megfogalmazott ajánlások, melyeket egyre több ország léptet hatályba. A BEPS Akcióterv globális érvénnyel megfogalmazott célja, hogy megszűnjenek a valódi tartalom nélküli adóstruktúrák és fokozódjon a nemzetközi információcsere hatékonysága –

ezáltal pedig nehezebb legyen az adóelkerülés. Ezt szolgálja az Országonkénti Jelentés (Country-by-Country Reporting, CbCR) bevezetése is.

Az Országonkénti Jelentés tulajdonképpen kockázatfelmérés, amely megmutatja, hogy a vállalatcsoport mely országokban van jelen, ezekben az országokban mekorra árbevételt és adóalapot vallott be, ezzel szemben mennyi a létszám- és az eszközértéke. Ha tehát az adatok azt mutatják, hogy egy alacsony adózású országban kiugróan magas adóalapot vallanak be alacsony létszám és/vagy eszközérték mellett, akkor az adóhatóságok kiemelt figyelemmel vizsgálhatják a vállalatcsoportot, hiszen a jelek arra utalnak, hogy adóoptimalizációs megoldást alkalmaztak.

Szmicsek Sándor, a MAZARS adópartnere felidézte: az OECD két éve tette közzé a 15 területet magába foglaló akcióterv végső ajánlásait, melyek közül a 8-10., illetve a 13. akcióterv kapcsolódik elsősorban a transzferárazáshoz. (A 8-10. akcióterv taglalja a multinacionális csoportok értékteremtési folyamatait, az immateriális javakkal kapcsolatos funkciókat és a vállalatcsoportok kockázatelemzési stratégiáit. Útmutatást nyújt ezek mellett a költség-hozzájárulási megállapodásokra és az alacsony hozzáadott értékű szolgáltatásokra vonatkozóan is.)

A 13. akcióterv a transzferár nyilvántartások terén hozott újdonságot azzal, hogy háromszintű dokumentációs kötelezettség bevezetésére tett javaslatot. Ennek két alappillére a már korábban is ismert fődokumentum („Master file”) és országspecifikus nyilvántartás („Local file”), amelyeket az adózóknak új, bővített adattartalommal kell elkészíteniük.

Az igazi újdonságot tehát az ezek mellé kerülő Országonkénti Jelentés bevezetése jelenti, amely a vállalatcsoport egészének pénzügyi és adózási helyzetéről, illetve a végzett tevékenységekről nyújt információt, országonkénti bontásban. Ez az előírás csak a legnagyobbakat érinti: azokat a multinacionális vállalatokat, amelyek konszolidált árbevétele eléri a 750 millió eurós értékhatárt.

Az elképzelés szerint egy vállalatcsoportnak optimális esetben egy országban kell benyújtania az országjelentést, ennek az országnak az adóhatósága pedig eljuttatja a jelentést a többi állam adóhatóságának. A kérdés az, hogy melyik legyen az az ország, ahol a jelentést be kell nyújtani. Szintén kérdéses, hogy ha nincs optimális eset (azaz akadozik az országok közötti információcsere), akkor milyen módon jutassák el a jelentést minden országba.

Főszabály szerint az anyavállalat kötelezett a CbCR beadására, ám bizonyos esetekben a saját országukban más csoporttagokra is vonatkozhat ez a kötelezettség, amennyiben:

  • a végső anyavállalat országában nincs CbCR-szabályozás; illetve
  • nincs olyan hatályos információcsere-egyezmény, mely kifejezetten kiterjedne az Országonkénti Jelentésre; vagy
  • az automatikus információcsere-egyezmény ellenére ún. rendszerszintű hiba áll fent, amely miatt az információk adóhatóságok közötti megosztása ellehetetlenül.

Jelenleg 57 ország (köztük Magyarország) írta alá az információcsere egyezményt. Érdekesség, hogy az USA még nem, ha pedig így marad, ez azt jelentené, hogy az amerikai anyavállalattal rendelkező vállalatcsoportok magyarországi leányvállalatainak itthon kell beadnia az országjelentést.

„Azt hangsúlyozni kell azonban, – tette hozzá Szmicsek Sándor – hogy az említett feltételeket minden csoporttag országa, illetve a végső anyavállalat, vagy az anyavállalatnak kijelölt szervezet országa között vizsgálni kell. Az OECD ajánlásai mellett az egyes tagországok többletkövetelményeket is támaszthatnak. Kiváló példa erre az Egyesült Királyság, amely bizonyos értékhatárokat elérő multinacionális csoportok számára az adóstratégia közzétételét is előírja.”

Az Országonkénti Jelentés végső célja tehát az adóhatóságok közötti hatékony információcsere, mely nem csupán a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények révén, hanem az országonkénti jelentések cseréjéről szóló Illetékes Hatóságok közötti Multilaterális Megállapodás keretében belül is történhet. Az Európai Unió egyébként a 2016/881/EU Direktíva megalkotásával minden tagállam számára kötelezővé tette a jelentéstételi kötelezettséget, illetve az információk automatikus megosztását is.

A Direktívának eleget téve már Magyarország is bevezette a szabályozást. Elsőként a magyarországi anyavállalatok, illetve az anyavállalatnak kijelölt szervezetek kötelezettek jelentéstételre a 2016-os évre vonatkozóan, 2018. március 31-i határidővel. Az anyavállalattól eltérő szervezetek első adatszolgáltatási éve 2017, 12 hónapos határidővel. A szabályozás emellett adminisztrációs kötelezettséget is előír, amelynek keretében az érintett vállalkozásoknak be kell jelenteniük, hogy kötelezettek-e CbCR beadására, és ha igen, milyen státuszban.

A nemzetközi, illetve az egyes országok transzferár-szabályozásával kapcsolatos változások mellett új trendek figyelhetők meg a bírói ítélkezési gyakorlatban is.

Meglepetést okozott például, hogy az amerikai adóügyi bíróság az Amazonnak adott igazat az adóhatósággal szemben immateriális javak Luxemburgba történő áthelyezésével kapcsolatban. Az ítélet legfontosabb tanulsága, hogy a bíróság megalapozatlannak találta az ilyen esetekben korábban előnyben részesített diszkontált cash flow módszer alkalmazását az immateriális javak értékelésre vonatkozóan.

A Chevron olajipari csoport ausztrál leányállata viszont jelentős, 260 millió amerikai dollárnyi adót érintő ügyet veszített el. Az ausztrál bíróság ugyanis úgy találta, hogy a Chevron a csoporton belüli finanszírozás eszközét használta fel az ausztrál leányvállalatától az amerikai leányvállalatához történő nyereség átcsoportosításra, indokolatlanul magas (9%-os) kamatmértéket alkalmazva, miközben az amerikai hitelező leányvállalat 1,2%-os kamatmértéken jutott az összeghez a piacról.