Ahogy minden évben, 2018-ban is az ország legjobb borai kaptak lehetőséget, hogy a Magyar Borok Bálja borsorát adják. Csak a vacsoramenü végigkóstolása 4 órát vett igénybe – mondta az eseményen a Trend FM riporterének Tábor István, a Magyar Borok Bálja szervezőbizottságának elnöke.

A gálán 2014-től Gál Tibor Emlékdíjat adnak át. Az Év Bortermelői és Borászok Borásza által javasolt, a nagyközönség által megválasztott tehetséges, feltörekvő borász kapja a díjat. A több mint 8000 szavazat alapján Zsirai Kata tokaji borász nyert. „Kata testvérével Petrával, valamint édesanyjukkal közösen munkálkodik három borvidéken, mivel Tokajban, Villányban és a Nagy-Somlón is művel szőlőt illetve készít bort.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt édesapjuk gondolatai alapján dolgozik, tisztességgel és becsülettel: "Alkotás, gondosság, alaposság, értékek, megőrzés, szeretet, öröm, szépség, báj, egyszerűség, érzés, értelem és egyediség.” Az alábbi hanganyagban a vele készült interjút is hallhatják.