"Igazi nyári tenisz hangulat lesz. Szinte a legjobb magyar játékosokkal és kiváló teniszezőkkel." - mondta Juhász Gábor, majd hozzátette, hogy miután 2013-óta nem volt ilyen magas összdíjazású női teniszverseny Magyarországon, ő is kíváncsian várja, hogy milyen mezőny jön össze a Duna melletti pályákon.

"Várjuk a nézőket, az érdeklődőket. Több pályán zajlanak majd a meccsek, érdemes egy kicsit beleszagolni egy ilyen tornába." - mondta a pályatulajdonos sportvezető, edző, aki nem mellékesen a magyar női válogatott, a FED-kupa csapat szövetségi kapitánya is, így számára szakmailag is fontos, hogy a magyar lányok jól szerepeljenek.

 

Babos Tímea várhatóan nem lesz itt a versenyen, mert akkor Wimbledon 2. hete folyik ​- reméljük - ​ lesz dolga éppen b​őven, de a fiatal tehetségek, mint pl. a ​ korábbi junior világelső Gálfi Dalma, és a 2015-ös év junior európa bajnoka Bondár Anna is részt vesznek majd az eseményen. A női torna selejtezői július másodikán kezdődnek, de miután a lányok befejezték​, csak pár napig marad rangos meccsek nélkül a Europe Tennis Center, hiszen a magyar Davis Kupa-válogatott idén 16 év után játszhat újra az Euro-Afrikai Zóna I-es csoportjában. Az első fordulóban Izrael ellen 3-2-re nyertek a mieink, így egy lépésre kerültünk attól, hogy a Világcsoportba kerülésért játsz​anak. Ehhez ezeken a pályákon kell legyőzni Szlovákiát, egy igazi "nagyvadat."

 

A Trend FM műsorában ezzel kapcsolatban Juhász Gábor többek közt megjegyezte, hogy "...az izraeliek elleni siker után megígértem a fiúknak, hogy egy szlovákok elleni győzelem esetén az egész csapatot elviszem hajózni az Adriára. Téged is Dani!"