A városba látogatók az Érsekkertben ismerkedhetnek meg a paprikatermesztés hagyományával, a paprikás ételek ízharmóniájával, valamint a paprikához is fűződő népművészeti örökséggel. Lesz élő kalocsai népzene és néptánc, hímzés- és pingálásbemutató, kézműves vásár.

A pirospaprika a magyar gasztronómia nélkülözhetetlen fűszernövénye. Olyan étkek alapját adja, mint a bográcsgulyás, halászlé vagy paprikás krumpli. A 30. Kalocsai Paprikafesztiválnak ezért része a Paprikás Ételek Főzőversenye, amelyre a határon túlról is érkeznek főzők, a nyertest szakmai zsűri választja ki.

 

 

A fesztivál második napján rendezik meg a Kalocsai Szürkemarha Pörköltfőző Versenyt, amelyre csak kalocsai csapatok nevezhetnek.

A tetovált séf, Serényi Zsolt Könnyfakasztó Főzőshow-val szórakoztatja a közönséget, Mága Ernő és zenekara a jó ebédhez húzza majd a nótákat. Koncertet ad – mások mellett – a Budapest Bár, az Anna and the Barbies, a Salvus, Dancs Annamari pedig operett- és musicaldalokkal mulattatja a hallgatóságot. A gyerekeknek a 100 Folk Celsius és a Hahó zenekar muzsikál.

A város büszkesége, a kalocsai fűszerpaprika, bográcsok tucatjaiban pirul a fesztiválon.

 

 

Élje át!

-  Próbálja ki tehetségét korongozásban a Fazekas Alkotóházban! (Bejelentkezés szükséges.) A paprikafesztivál alatt fazekas- és kovácsmester-bemutatókkal várják.

-  Pattanjon nyeregbe, és tekerjen a városközponttól hat kilométert, máris a Dunához ér! A meszesi Duna-parton strand, kishajókikötő, éttermek, sörözők várják.

-  Fedezze fel a Szelidi-tó természeti értékeit! Strandolás, vízibiciklizés, tanösvény és horgászati lehetőség.

3 hely, amit látni kell a környéken

 

Nagyboldogasszony-főszékesegyház: Az ezeréves kalocsai érsekség impozáns, barokk stílusú széktemploma 1774-re készült el, helyén az első templom I. István király idején épült.

 

Astriceum Érseki Múzeum: A közelmúltban felújították az 1779-ben emelt egykori kanonoki palotát, így az immár kibővített épületben mutatják be az érsekség ritka kincseit. Látványosság a barokk egyházi könyvtár is!

Népművészeti Tájház: Vályogból készült, teteje nád, falai pingálással gazdagon díszítettek – ez utóbbi szintén hungarikum. Kiállítás a híres kalocsai hímzés fejlődéséről.

Infó: kalocsaipaprikafesztival.hu

A cikk a Magyar Turisztika Szövetség Alapítvány Ízes Magyarország című kiadványában jelent meg. A kiadvány főtámogatója: