A toplistát 2010 óta az IT Business szakmai lap állítja össze. A rangsor felállítása az elmúlt egy év üzleti sikerei alapján történik, egyrészt szakmai zsűri, másrészt a lap olvasóinak bevonásával – számolt be róla az Invitech blogja.

Marton László 2011-ben kezdte meg munkáját az Invitelnél ICT-üzletfejlesztési igazgatóként. 2015 óta a vállalati és kormányzati igazgatóság vezetője. Az Invitel Csoport megszűnése után az önálló útra lépett Invitech-nél is ezt a feladatkört látja el, de immár főigazgatói beosztásban.

„Klasszikus kereskedelmi munkát folytatunk: egyaránt feladatunk az új szolgáltatások értékesítése és a meglévő szerződések fenntartása is. A tevékenységünket öt területre osztottuk. Az első szegmens a telekommunikáció, amelynek része a vezetékes-, hang-, adat- és internetszolgáltatás, valamint az adatközpont és a felhő is. További főbb területeink az IT-biztonság, a hálózatok és wifi-megoldások, a call- és contact center, illetve az IT-outsourcing. Az informatikai kiszervezésbe beleértendő a hardver- és szoftverértékesítés is” – sorolta az igazgató.

„Sokan dolgozunk ezen a területen, ami nem csoda, hiszen itt születik az árbevétel 70 százaléka, és összesen 6500 ügyfelet kezelünk. Közülük mintegy 1500-2000 tartozik a nagyvállalati és állami kategóriába, és körülbelül 4500 pedig kis- és középvállalkozás” – részletezte Marton László.

Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy jellemzően többlépcsős az értékesítésük. Először szakértékesítők keresik meg az ügyfelet, majd nyitottság esetén készül egy szakmai koncepció, prezentáció és árazás. Mindehhez természetesen fel kell mérni a műszaki környezetet, megismerni az ügyfél terveit és üzleti elképzeléseit. A folyamatba műszaki kollégákat, illetve akár beszállítókat is be kell vonni, de végül a szerződéskötés már ismét a kereskedő felelőssége.

Jelentős változások az Invitech háza táján

Számos változással – akvizícióval és szervezeti átalakulással – erősen tarkított évet tudhat maga mögött a vállalat. Marton László korábban az Invitel ICT-üzletfejlesztési igazgatójaként meghatározó szerepet töltött be a cég informatikai kompetenciájának megteremtésében, az infokommunikációs szolgáltatások bevezetésében. A közgazdász szakember jelenlegi, új pozíciójában legfontosabb feladataként a 6500 üzleti ügyfél igényeire szabott távközlési és informatikai megoldások értékesítésének stratégiai tervezését és irányítását végezte az elmúlt hónapokban – összegezte az IT Business a Top 25 listán való 8. helyezés apropóján.

A változások természetesen már jóval korábban elkezdődtek. Vezetésével még az ősz folyamán alapjaiban alakították át az Invitech értékesítési szervezetét, és egységes irányítás alá helyezte a társaság valamennyi ügyfelének kiszolgálását. Ennek során kétszintű, mintegy 70 főből álló kereskedői csapatot hozott létre – frontvonalban az ügyfélmenedzserekkel.

A szakember koordinálásával tovább fejlesztették a kereskedelmi szervezet számosságát tekintve legjelentősebb ügyfélkörének, a kkv-szegmensnek a kiszolgálását, és új alapokra helyezte a sok esetben vidéki, a legkülönfélébb ágazatokat képviselő cégekkel folytatott kapcsolattartást. A hozzá köthető szervezetfejlesztések azonban ezzel még nem zárultak le: nemrégiben tovább bővült a szakember által vezetett csapat a termékfejlesztés területével. A mintegy 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Marton László azon vezetők sorát gyarapítja, akik stabil pontnak számítanak a szektorban – emelte ki az itbusiness.hu.