Adott egy DJ-set, jelen esetben a crossover műfaj legismertebb lemezlovasáé, Mr. Vasovskié, amelyre hangszeresek (hegedűvel, szaxofonnal, gitárral stb.) rájátszanak, elismert művészek pedig hozzáénekelnek. Röviden így lehet összefoglalni azt a másfél órás produkciót, amellyel a július 9-15. között rendezett EFOTT készül közönségének.

"Nagyon szeretünk olyan produkciókat létrehozni, amelyeket a zenészekkel közösen álmodunk meg, majd együtt fektetjük le a koncepció alapjait, hogy aztán mindezt meg is valósítsuk. Hasonló eset volt a fesztivál kerek évfordulójára életre hívott EFOTT 40, ahol régi nagy zenekarok meghatározó dalait mai fiatal, ám széles körben ismert zenészek vitték színpadra – nyilatkozta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató az EFOTT 2019-es sajtótájékoztatóján. – A visszajelzések szerint a közönség is kedveli és elismeri, amikor ilyen szintű pörgős settet hozunk létre, vizuállal és effektekkel turbózva."

A crossover műfaj nemzetközi szinten is elismert hazai képviselője, Vasovski Norbert büszkén vált a produkció meghatározó szervezőjévé, és ezzel az EFOTT stábjával együtta magyar fesztiváléletben egy teljesen innovatív, élő színpadi show-t hívnak életre. Saját dalokkal és feldolgozásokkal egyaránt találkozhatunk majd Velencén, a speciális produkció során. A közreműködők pedig: Kollányi Zsuzsi, Nági, Király Viktor, Szakács Gergő (Follow The Flow) és Szivák Zsolt (Cloud9+), akik szintén megjelentek a fesztivál Hard Rock Café-ban rendezett sajtótájékoztatóján. Míg Kollányi Zsuzsi (Majka oldalán) és a Cloud9+ is többször vett már részt a fesztivál életében (továbbá közös bennük, hogy időnként elhagyják a mikrofonjaikat), a többiek először állnak az EFOTT színpadára.

„Ez egy igazi baráti örömzenélés lesz!” – jelentette ki Kollányi Zsuzsi.

További ütős színpadi produkciók várhatók az idei zenei programban a világhírű dívától, Rita Orától, a nemrégi befutott, ám akkor hatalmasat robbantott DJ, és nem mellesleg Insta-sztár, Gianluca Vacchi-tól, vagy a nálánál nagyobb múlttal rendelkező Brooklyn Bounce-tól, valamint két nagynevű lemezlovastól, Tujamotól és Borgore-tól.Mellettük egy meghatározó külföldi fellépő zenekarra is lehet még számítani, amelyet ígéret szerint nemsokára bejelentenek a szervezők. A 200 zenei élményadó között természetesen ott lesznek a hazai élvonalbeliek is, mint például a Kowalsky meg a Vega, a Halott Pénz, a Wellhello, Majka, a Tankcsapda, a Punnany Massif vagy a Brains.