Elsősorban a fenntarthatóság és a tudásfejlesztés jegyében osztották ki tavasszal az InnoMax innovációs díjakat. Idén is üzleti és nonprofit kategóriában kereste a legjobb pályázatokat az Invitech infokommunikációs vállalat. A Nonprofit kategória egyik nyertese az A Gondolkodás Öröme Alapítvány lett.

Az alapítványt Pósa Lajos Széchenyi-díjas matematikus 2014-ben alapította. Az általa szervezett hétvégi matematika táborok története ugyanakkor egészen 1988-ig nyúlik vissza.

„Szervezetünk célja, hogy a matematikából tehetséges diákok számára megmutassuk a felfedeztető oktatást, és ezáltal is fejlesszük a gondolkodásmódjukat. Nem feltétlenül arra törekszünk, hogy még nagyobb eszköztáruk legyen, hogy még könnyebben használhassanak úgymond egy új 'szerszámot', hanem arra ösztönözzük a gyerekeket, hogy ők maguk fejlesszenek újabb szerszámokat" – mondta a szervezet kuratóriumi elnöke.

„A munkánk során egyrészt megkeressük a tehetséges diákokat, majd ezt követően speciális módon foglalkozunk velük. Ez a speciális oktatási módszer Pósa Lajostól származik, és az a célja, hogy a diákok minél kevésbé egy készen kapott, a tanár által elmondott tananyagot dolgozzanak fel. Sokkal inkább arról szólnak a foglalkozásaink, hogy a tanulók önállóan, problémákon, illetve azok megoldásán keresztül fedezzék fel a matematika szépségeit és összefüggéseit. Általában kis csoportokban dolgozunk, és az oktatás fontos részét képezik a hétvégi, illetve a nyári táboraink" – emelte ki Juhász Péter.

Infotech táborban hozzák közelebb a technológia világát

Az alapítvány 2016 őszén egy új, kísérleti foglalkozássorozatot indított TechTábor néven. A szervezet munkatársai azért tartották ezt fontosnak, mert az informatika oktatására általában kevés figyelem jut. A középiskolákban ugyanis legfeljebb valamennyi programozást, a versenyeken pedig főleg csak algoritmusokat tanítanak.

Ezek is természetesen kiemelt területnek számítanak, azonban kétségkívül sokszor jóval fontosabb annak a megértése, hogy mit is érdemes programozni, és hogy miként lehet az elképzeléseket egy jól használható programon keresztül megvalósítani. Mindehhez a többi között szükség lehet szoftverrendszerek fejlesztésére (software engineering), termékdizájnra (product design), projektmenedzsmentre, sőt vállalkozói ismeretekre is. Ezek oktatására viszont ilyen kompakt módon nem igazán van lehetőség az iskolai és az iskolán kívüli oktatásban.

„A TechTáborainkban is a már említett, a matematikában már jól bevált módszert, vagyis a felfedeztető oktatást alkalmazzuk, és megpróbáljuk a tapasztalatainkat átvinni az informatika és a programozás területére. A legutóbbi tábort június közepén tartottuk. Ezekkel a programokkal az a célunk, hogy a középiskolás diákok kipróbálhassák, milyen egy jó szoftverfejlesztés, megismerhessék, hogy miként kell egy megoldásra érdemes problémát megtalálni, vagy például mi az, amire az embereknek igényük lehet" – magyarázta Juhász Péter.

A táborban tapasztalt, komoly világcégeknél dolgozó mentorok is segítették a diákokat. A kuratóriumi elnök hozzátette: a szakemberek gyakran találkoznak azzal, hogy a pályakezdők technikailag ugyan jól tudnak programozni, de más területen viszont már kevésbé boldogulnak. A megfelelő szakmai tudás mellett ugyanis szükséges az önfejlesztés képessége, és az is, hogy a fiatalok önállóan, kreatívan megtalálják azokat a feladatokat, amelyeket érdemes megoldani. Az is fontos, hogy képesek legyenek társadalmilag hasznos fejlesztésekre, tudjanak mások fejével is gondolkodni, és abba belevinni saját lelkesedésüket, de természetesen az is elengedhetetlen, hogy megtanuljanak együtt, csapatban is ötletelni és dolgozni.