Justin Trudeau szerint az egyezség újratárgyalását akár az év végéig le lehet zárni.  Közben az amerikai elnök szintén arról beszélt, hogy meg kell újítani a dokumentumot, de Donald Trumpnak a választóit is ki kell szolgálnia, programjában pedig a Mexikói áruk korlátozása, védővámok bevezetése szerepelt – mondta a megkérdezett Amerika- szakértő.

A helyzetet az is bonyolítja, hogy Mexikóban választások lesznek, és vélhetően egy határozottan baloldali erő kerül hatalomra.  Gere Ádám szerint csak az biztos, hogy az megegyezés hiánya mindhárom gazdaságnak árt. Andor Attila interjúja.