Európában is kifejtette a hatását a kereskedelmi megállapodásból és a Brexit rendeződéséből fakadó stabilizálódás. A hét elején szinte az összes európai tőzsdeindex emelkedni tudott annak ellenére, hogy elég rossz gazdasági kilátások láttak napvilágot. A héten megjelent előzetes beszerzési menedzsment indexek elég árnyas képet festenek a vezető európai gazdaságok növekedési lehetőségeiről. Nem is tudott sokáig tartani a lendület a hét vége felé csökkenni kezdtek az indexek.

Kedden kamatdöntő ülést tartott a Magyar Nemzeti Bank. A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó alapkamaton (0,9%), és kommunikációjában sem változtatott irányt a jegybank. Várhatóan az inflációt figyelembe véve, a nemzetközi konjunktúra alakulására reagálhat majd a központi bank a továbbiakban.

Az MNB sem tudta megmozdítani a forintot

1%-os sávban mozgott a héten a forint euróval szemben jegyzett árfolyama. A hét elejét az erősödés jellemezte. 329 áttörése után a 328-as szintet vette célba az árfolyam, azonban mielőtt elérte volna, elfogyott az erő, és visszapattant. A kamatdöntést megelőzően felfelé húzták el az árfolyamot, 331-ig emelkedtek a jegyzések, amit a jegybank kommunikációja csak rövid időre tudott csillapítani. Érdemben azonban továbbra is maradt a 330-at felülről közelítő EUR/HUF árfolyam.

A forint dollárral szemben még rosszabbul teljesített. A heti lokális minimum 294,30 volt a hét elején, azonban péntekre 298 közelébe emelkedett az USD/HUF árfolyam. Utóbbi magas szint a dollár erősödésének is köszönhető. Míg kedden 1,1172 dollárt kellett adni egy euróért, péntekre már csak 1,1093 dollárt.

Friss előrejelzések érkeztek a MNB-től

Az inflációra és GDP-re vonatkozó prevízióit is felülvizsgálta az MNB. A bruttó hazai termék növekedése jövőre ugyan lassulhat, de az eddig várt 3,3 helyett 3,7-re emelték az előrejelzést, ami továbbra is dinamikusnak mondható. Infláció tekintetében a jövő évi várakozásokat egy picivel emelték (3,4-ről 3,5-re), amit főként bázishatással indokolnak. Ezt követően visszatérhet az infláció a 3%-os célszint közelébe.